Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Betörőket, tolvajokat fogtak

A kerületi rendőrkapitányság lopás vétség és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást egy 17 éves, budakeszi lakos ellen. A gyanú szerint a fiatal az 59-es villamos Királyhágó téri villamosmegállójában kivette egy iskolás lány hátizsákjából a mobiltelefonját, majd elfutott. A lány azonnal észlelte, mi történt, és segítségért kiabálva a fiú után szaladt.
Kiabálását meghallva csatlakozott hozzá egy polgárőr, később egy parkolóőr is, akik egészen az Ugocsa és a Kiss János altábornagy utca sarkáig kergették a tolvajt, s ott a rendőrök megérkezéséig visszatartották. Hála a kislány lélekjelenlétének, valamint a segítőknek és a három percen belül kiérkező járőröknek, a rendőrök elfogták a tettest, és a telefon is sértetlenül előkerült.
A fiú más nevére kiállított okmányokkal próbálta igazolni magát, majd az előállítása során is más adatait adta meg, ám a rendőrök rövid időn belül megállapították a valódi személyazonosságát. Gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették, továbbá kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

*

A hegyvidéki rendőrök közúti ellenőrzéskor füleltek le egy autótolvajt a Fodor utcában. V. Béla 32 éves, budapesti lakos nem tudta átadni az általa vezetett személygépkocsi forgalmi engedélyét az egyenruhásoknak, s kérdésükre azt felelte, hogy az autót kölcsönkapta. Mivel feltűnően feszülten viselkedett, a rendőrök ruházat- és csomagátvizsgálást tartottak, aminek során több betöréshez használatos eszközt találtak.
A rendőrök rövid időn belül megállapították az autó tulajdonosának adatait, akit felkerestek otthonában. A hölgy azt hitte, hogy kocsija a garázsában áll – ám annak ajtaját feltörték, és az autót több tárggyal együtt elvitték. A járőrök a gépkocsi átvizsgálásakor megtalálták a hiányzó értékeket.
Az autótolvajt előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A kerületi rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytatja le vele szemben az eljárást, és előterjesztést tett az előzetes letartóztatás indítványozására. 

*

Három betörőt fogtak el a hegyvidéki rendőrök a Márvány utcában. B. László 49 éves és B. László 25 éves, budapesti lakosok, valamint K. Zoltán 39 éves, tokaji lakos ékszereket, készpénzt és laptopot vittek el egy Márvány utcai lakásból, miután befeszítették annak ajtaját. Autóval próbáltak elmenekülni a helyszínről, ám nem jutottak messzire.
A kerületi rendőrkapitányság körzeti megbízottjai, akik felfigyeltek a három férfi gyanús viselkedésére, szolgálati gépkocsival, megkülönböztető jelzést használva, megállásra szólították fel őket. A gyanúsítottak ezt nem tették meg, ám a rendőrök perceken belül elfogták mindhármukat. A nyomozás során kiderült, hogy a lakás tulajdonosa hamarabb értesült a tettesek kézre kerítéséről, mint a sérelmére elkövetett bűncselekményről.
A 25 éves B. Lászlót a rendőrök őrizetbe vették, és előzetes letartóztatásának indítványozását kezdeményezték. A 49 éves B. Lászlót és K. Zoltánt a Fővárosi Büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, mivel más bűncselekmények elkövetése miatt korábban letöltendő szabadságvesztést szabtak ki rájuk. A kerületi rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a három férfi ellen.

*

A hegyvidéki nyomozók azonosították azt a férfit, aki még a nyáron több mint tízmillió forintnyi értéket lopott el egy Napos utcai családi házból. A gyanú szerint D.-A. Tamás 30 éves, budapesti lakos a konyha ablakának befeszítésével jutott be az épületbe, ahonnan különböző tárgyakat vitt el.
A sértett bejelentését követően a nyomozók megkezdték az adatgyűjtést és a tanúkutatást, valamint a helyszínen a nyomok rögzítését az – akkor még ismeretlen – elkövető azonosítása érdekében. A rendőrök mindent megtettek, hogy elfogják a gyanúsítottat, aminek híre a keresetthez is eljutott, aki önként feladta magát a kerületi rendőrkapitányságon. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
A kerületi rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított D.-A. Tamás ellen, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit az illetékes bíróság elrendelt.

z.