Jutalomut_Balassi_szulovarosaba

Jutalomút Balassi szülővárosába

Négyszázhatvan éve, 1554. október 20-án Zólyom várában született Balassi Bálint, a magyar nyelvű költészet első jelentős alakja, a hazai reneszánsz kiemelkedő egyénisége, tudós, vitéz katona. Az évforduló alkalmából a Jókai Klub, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjteménnyel együttműködve, kétfordulós művelődéstörténeti és történelmi vetélkedőt hirdetett a kerületi iskolák 7–8. osztályos tanulói számára.
A második fordulóban – amelynek lebonyolításához a svábhegyi Lívia-villa biztosított helyszínt – a Jókai, a Németvölgyi, a Tamási, a Virányos és a Zugligeti iskola egy-egy csapata, valamint az Arany János iskolából érkező két gárda mérte össze tudását. A háromfős diákcsoportok Balassi Bálint életével és korával kapcsolatban kaptak játékos, de komoly ismeretanyagot igénylő kérdéseket: egy szerepjátékban például Balassi kortársai, Losonczy Anna, Báthory István, Bornemissza Péter vagy épp Rudolf király bőrébe bújva kellett jellemzést adniuk a költőről.
A zsűri végül a Virányos csapatát (Magyar Milán, Ernyei Dániel, Dömötör Bálint; felkészítő tanár: Fülöp Ágnes) hirdette ki győztesként. Második lett a Jókai (Falus Márton, Molnár Ábel, Nádas János; felkészítő tanár: Sütő Ágnes), míg a harmadik helyen a Tamási diákjai (Mikófalvy Franciska, Patyi Sámuel, Kovács Bence; felkészítő tanár: dr. Börzseyné Várhelyi Ildikó) végeztek.
A „dobogósok” értékes könyveket vehettek át a zsűritagoktól, ám a többiek is szép ajándékot kaptak: mindenki, aki ott volt a vetélkedőn, jövő márciusban buszos kiránduláson vehet részt. Az út során ellátogatnak Balassi felvidéki szülővárosába, Zólyomba, valamint Besztercebányára, ahol évszázadokon át őrizték a reneszánsz költő legszebb, sokáig elveszettnek hitt szerelmes verseit.