Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kellett_a_noi_gondoskodas

„Kellett a női gondoskodás!” – A MOM Sport sikersztorija

A mínuszról kellett építkezniük, mások hibáiért kértek bocsánatot, s bizony, rengeteget dolgoztak azért, hogy a létesítmény ma Budapest egyik legjobb vizessport- és rendezvénycsarnoka legyen. Matt Bianco-koncertet rendeznek, folyamatosan bővítik szolgáltatásaikat, partnereikkel már 2017-re kötnek szerződéseket. Buranits Ildikóval, a MOM Sport igazgatójával beszélgettünk a sikerekről és arról, hogy mit kér majd az igazi Mikulástól, aki december 6-án látogat el hozzájuk.

Az önkormányzat tavaly márciusban vette át a ház üzemeltetését. Megdöbbentő, hogy ilyen rövid idő alatt olyan körülmények között működő létesítményből, amelynek szolgáltatási színvonala hagyott kívánnivalót maga után, egy modern, közkedvelt helyet sikerült varázsolniuk…

– Kellett a női gondoskodás! Amikor átvettük a létesítmény vezetését, elsősorban a tisztasági problémák megoldására, valamint a biztonságos műszaki állapotok megteremtésére volt szükség. Ezután felállítottuk az üzleti stratégiánkat. A MOM Sport önkormányzati tulajdonú létesítmény, állami és önkormányzati támogatás nélkül, tehát üzleti alapon, piaci körülmények között működik. Bérbe adtuk az évek óta üres épületrészeket. Olyan szolgáltatásokkal bővítettük a kínálatot, amik az idejárók további kényelmét szolgálják. Vendégeink a vizes, műfüves, valamint a sportcsarnokban űzhető sportok mellett házon belül mehetnek fitneszbe, a Fájdalom Ambulanciára, fodrászhoz, szoláriumba, manikűröshöz, de akár beülhetnek egy forró kakaóra a Cserpes Tejivóba, vagy Amerika legmenőbb sportruházatából válogathatnak Kovács Katalin olimpikon sportboltjában. Már az elején feltűnt, hogy azok az édesanyák, akik ide hozzák sportolni a gyermekeiket, nem tudják kihasználni a várakozás idejét. Amíg a gyerek sportol, az anyuka szépítkezhet, s úgy tud lazítani, hogy közben nem veszi el az idejét a családtól. A rendezvények struktúráját is átalakítottuk. A háromszázötven fős esemény is jól mutat, de a kertet és a sportcsarnokot bevonva több ezer fős rendezvények is elférnek nálunk, ezek mellett a kerületieknek szóló ingyenes programokat is szervezünk. Ilyen volt a foci-vb nézése, a gyermeknap, a nyuszisimogatás, és ilyen lesz a lappföldi Mikulás látogatása. A ház hangulata megváltozott, lüktet és zsibong, élet költözött minden zugába. Jó illat, tisztaság, igényes és kellemes környezet fogadja a látogatókat. Olyan üzleti elképzeléseket valósítottunk meg, amik lehetővé tették a stabil működést és a biztos bevételeket.

A sikert azonban nem csak ennek köszönhetik, hiszen a technikai feltételek megteremtése önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy ma a MOM Sport a hegyvidékiek közkedvelt találkozóhelye legyen.

– A vendégeink segítettek abban, hogy sikeresek legyünk. Kialakult a több mint tizenkétezer követővel rendelkező Facebook-oldalunk, ahol az idejárók folyamatosan üzennek nekünk. Mindenre reagálunk, a problémákat pedig megoldjuk. Beszereztünk pihenőágyakat az élményrészlegbe, lett fürdőruha-centrifugánk, kényelmesen használható hajszárítónk. A korábbi sikátort kellemes passzázzsá változtattuk, ahol jó idő esetén üldögélni, beszélgetni, sőt randizni is lehet. Az esernyődekorációnk által fényképek százát posztolták vendégeink a közösségi oldalakon. Felépítettünk egy új brandet, a MOM Sportot, és ma már minden pozitív változásról azonnali visszajelzést kapunk.

Mennyit kellett dolgozniuk azért, hogy a vendégeknek megmutassák, a MOM Sport egy teljesen új létesítmény?

– Ezért változtattunk nevet. Mielőtt átvettem a sportközpont vezetését, megnéztem a közösségi oldalakat, ahol rengeteg negatív kritikát írtak. Teljesen világos volt, hogy nem vihetünk tovább egy lejáratott nevet, és az is, hogy minőségi szolgáltatást kell nyújtanunk. A MOM Sport elnevezés utal a rendkívül sikeresen működő MOM Kulturális Központra, az új üzemeltetési koncepcióval és kőkemény munkával pedig újrapozícionáltuk a házat. Bekapcsolódtunk a sikeresen működő önkormányzati „MOM” brandbe, amely szinte egy új városrésszé növekedett a Hegyvidéken. Ugyanazokat a karaktereket alkalmazzuk, de megvan a saját színvilágunk: a kivi és a kék ötvözése az egész épületben visszaköszön, nagy örömünkre pedig a bérlőink is átvették a stílust, így egységes a megjelenésünk. A nap minden szakában van itt olyan kolléga, aki lehetőség szerint megoldja a kéréseket. Kató Lajos műszaki igazgatónk nem ismeri a lehetetlent, a felmerülő műszaki problémák azonnali megoldására törekszik. Kollégáim tudják, hogy akár hajnalban is feltűnhetek. A MOM Sport sikerének egyik kulcsa mindenképpen az, hogy odafigyelünk a látogatóink igényeire, válaszolunk a levelekre, üzenetekre, és ha csak lehet, megoldjuk a kéréseket. Én roppant faksznis vendég vagyok, így pontosan tudom, mennyire fontos az, hogyan reagálnak a panaszomra. Egyebek mellett folyamatosan tájékoztatjuk a kerületieket az uszoda foglaltságáról is. Egyensúlyt próbálunk teremteni az idejáró sportkörök, szakosztályok és a hegyvidéki úszóvendégek között, akiknek minimum négy sávot tartunk fenn, hogy ki tudjuk elégíteni az egyre növekvő igényeket, de csúcsidőben ez bizony már kevés.

Mesélne egy kicsit a kulisszatitkokról? Mennyi munkával járt, hogy a MOM Sport ma ott tart, ahol?

– Ez elhivatottság kérdése. Gyakorlatilag karácsonykor és Újév napján tartunk zárva. Összetartó csapatunk van, a kollégáink szeretnek itt dolgozni, szívüket-lelküket adják a sikerért. Ma már rengeteg rendezvényünk van, a partnereink, akik nálunk szerveznek programokat, kivétel nélkül visszajönnek. Folyamatos és hosszú távú kapcsolatokra törekszünk. Világeseményeknek adtunk helyet, stratégiai együttműködésre készülünk a vívószövetséggel, és küzdősportokban is gondolkodunk. Jó hírünknek és partnereink ajánlásának köszönhetően már 2017-re kötünk szerződéseket.

2015. február 7-én, szombaton 20 órától Matt Bianco-koncert lesz a MOM Sport rendezvénycsarnokában. Ez egy újabb nagy előrelépés.

– Azt gondoltuk, hogy a könnyűzenei piacon is helyünk lehet, elvégre a budai sportcsarnokok közül mi rendelkezünk a legoptimálisabb befogadóképességgel. Az idén megvalósuló tűzajtó-beruházásnak köszönhetően kétezer-kétszáz főt tudunk vendégül látni. Az első saját rendezésű koncertből tapasztalatokat szeretnénk majd szerezni, tele vagyunk ötletekkel, s ha ez jól sikerül, akkor nem állunk meg. A koncertjegy karácsonyi ajándékként is jó ötlet, hiszen kultúrát vagy sportot ajándékozni a legszebb dolog. Most lázasan készülünk, adventkor megnyitottuk a korcsolyapályánkat, amelyet lehoztunk a tetőről, így az erre járók számára is szembetűnő lesz. December hatodikán, szombaton pedig igazi meglepetéssel kedveskedünk a gyerekeknek: reggel kilenckor Finnországból eljön hozzánk Joulupukki, az igazi Mikulás! Délig tart a program, a többi között pónit is lehet majd simogatni.

Milyen kívánságot súg majd a Mikulás fülébe?

– Én biztosan papírra írom, és úgy adom oda a Mikulásnak, nehogy elfelejtse! Nemrég nyertük el a Best of Budapest címet, a napokban pedig a „Legyél Te is a MOM Sport Angyala!” kampányunkkal – amivel olyan gyerekeken segítettünk, akiknek nincs családjuk – a döntőbe kerültünk a Magyar PR Szövetség által meghirdetett Sándor Imre PR-díj pályázaton, amelyen saját ötleteinkkel, reklámügynökség nélkül vettünk részt. Ma az ország egyik népszerű vizessport- és rendezvénycsarnoka vagyunk, és a nemzetközi jó hírnevünk megerősítésére törekszünk, még több világeseményt rendeznénk. A Hegyvidéken élők legkedveltebb önkormányzati létesítménye szeretnénk lenni. Ezeket a kívánságaimat adom át a Mikulásnak.

B. M.