Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kulonleges_fa_a_vadaspark_lakoinak1

Különleges karácsonyfa a vadaspark lakóinak

Advent, az ünnepi készülődés a Budakeszi Vadaspark életét is áthatja. Programok sora segít abban, hogy ilyenkor se legyen unalmas egy kiadós séta a lombjukat vesztett fák között.

Advent első jeleként a Budakeszi Vadaspark bejáratánál ismét felállítják azt az embermagas betlehemet, amelynek festett figurái évek óta köszöntik a téli látogatókat. A kézzel festett, egyedi betlehem különlegessége, hogy élő állatok veszik körül a jászlat, a szent család figurái melletti karámban bárányok és kecskék töltik meg élettel a kétezer éves jelenetet.
A legkisebbek nagy örömére december 6-án 11 órakor stílusos járművén megérkezik a parkba Mikulás. Minden gyerek ajándékcsomagot kap, ha elmond egy verset, vagy énekel valamit. A szánt és a rénszarvasokat ezúttal egy lovas kocsi helyettesíti, amellyel Mikulás érkezése után a résztvevők tehetnek egy kört a környéken. Persze, azért lesz sofőr, hogy azok se maradjanak ki a mókából, akik saját maguk nem vállalkoznak a fatörzsek közötti kocsihajtásra.
Az állatok karácsonyát december 20-án rendezik meg. A park négylábú lakói ezen a napon olyan karácsonyfát kapnak ajándékba, amelyiken a szokásos szaloncukrok, habcsókok és más nyalánkságok helyett az adott állatfaj kedvenc étkei függenek. A megajándékozottak várhatóan nem sokáig gyönyörködnek majd a feldíszített fenyőkben, inkább kisgyerek módjára nekiesnek, és lelegelik a csemegéket, hogy aztán a fával is játszhassanak egy kicsit.
A vadaspark egy kedves ajándékötlettel is előállt: virtuális örökbefogadásra ajánlja állatait. Így bárki gazdájává válhat egy jószágnak, amelyet akármikor meglátogathat, nem kell fáradoznia a napi ellátásával, mindig szakértő kezek gondozásában tudhatja.Kulonleges_fa_a_vadaspark_lakoinak2Az örökbefogadás tényéről a vadaspark oklevelet állít ki, amelyen természetesen szerepel a kiválasztott állat neve is. Az oklevél tulajdonosa a következő évben büszkélkedhet „vadasparki gondoskodó” címével, és kísérőjével egy különleges „szülői értekezleten” meg is látogathatja védencét. Ekkor a gondozók részletes tájékoztatást adnak a szóban forgó állatról, szokásairól, életéről.
Bármelyik program kapcsán, vagy csak egy jóleső séta keretében érdemes megnézni a park bejáratának közelében elhelyezett madáréttermet. A különböző fajok igényeinek megfelelő etetők alkalmat adnak a szárnyasok megfigyelésére, és számtalan remek ötlettel szolgálhatnak az otthoni madáretetők üzemeltetéséhez.
Azt, hogy milyen jól érzik magukat a környék tollasai, mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt napokban az egyik odúban talált friss fészek. Egy cinkepár gondolta úgy, hogy az enyhe ősz és a bőséges táplálék az év ilyen szokatlan időszakában is lehetővé teszi egy fészekaljnyi fióka felnevelését.
A decemberi programokon történő részvételhez nincs szükség sem regisztrációra, sem különjegy vásárlására.

B. I.