Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tancra_perdul_a_MOM_Kulturalis_Kozpont1

Táncra perdül a MOM Kulturális Központ

A Nemzeti Táncszínház, amely elköltözött a budai várból, 2015 októberében foglalja el új bázisát, a Millenáris Teátrumot. Az átmeneti időszakban a profi táncosok színvonalas előadásaikkal a MOM Kulturális Központ közönségét is a megörvendeztetik. Lapunknak Ertl Péter ügyvezető igazgató mesélt az intézmény jelenéről, jövőjéről, valamint arról, hogy milyen műsorok várják a hegyvidékieket.

A Nemzeti Táncszínház múltját már jól ismerjük, de milyen a jelene?

– A Várszínházban működtünk 2001-től, emellett 2005-től a Művészetek Palotája Fesztivál Színházában is szervezünk előadásokat évi száz napon át. Befogadó színház vagyunk, ami azt jelenti, hogy saját stábbal, költségvetéssel közel negyven profi táncegyüttes belföldi fellépéseit szervezzük, amelyekre óriási az érdeklődés. A költözésre most jött el az idő. A 2014–2015-ös évadban átmeneti helyszíneken, így a Várkert Bazárban, a Hagyományok Házában, a Marczi Közösségi Térben tartjuk az előadásainkat. 2015 októberében pedig elfoglaljuk a mai Millenáris Teátrum addigra átalakított épületét, a Nemzeti Táncszínház új, modern játszóhelyét.

Lelkesen beszél az új helyről. Ezek szerint nem bánja, hogy a Millenáris Parkba költöznek?

– Fontos volt számunkra, hogy olyan helyre menjünk, amely már bevezetett kulturális tér. A vár nagyon szép és exkluzív környezet, de nehéz parkolni, szállítani, kevés az előadások után is nyitva tartó vendéglátóhely. Közlekedés szempontjából kiesik a központból. Ezzel szemben a Millenáris Park közel van a Széll Kálmán térhez. A beruházások, felújítások miatt hatalmas fellendülés előtt áll ez a környék. Izgalmas és jó dolog, hogy itt tudjuk majd elindítani a Nemzeti Táncszínház következő időszakát.

Addig pedig, nagy örömünkre, a MOM Kulturális Központban is láthatjuk a táncszínház programjait.

– Hegyvidéki lakos vagyok, jól ismerem a kerületet; a fiaim is táncolnak, én a Jókai Néptánccsoportban tanítok. A budai régiót semmiképpen sem szerettük volna elhagyni, így amikor megtudtuk, hogy lesz egy átmeneti időszakunk, nem volt kérdés számomra, hogy felkeresem Hambuch Gerdát, az intézmény igazgatóját, akivel egyébként is nagyon jó kapcsolatban vagyok, hiszen táncügyekben rendszeresen szoktunk egyeztetni. A MOM Kulturális Központ korábban is szervezett táncos programokat, a felújítás óta pedig nagyon jó színvonalú technikai háttérrel és nagyszerű stábbal, stabil közönségbázissal rendelkezik. Persze, ez egy átmeneti időszak. A MOM-nak megvan a maga arculata, tematikája és menedzsmentje. Szívesen látott vendégek vagyunk, amit ezúton is köszönünk az összes befogadó intézménynek.Tancra_perdul_a_MOM_Kulturalis_Kozpont2

BM