Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tobb_tucat_ut_es_jarda_ujult_meg

Több tucat út és járda újult meg az idén

Évzáró ülést tartott a kizárólag út-, járda- és lépcsőépítésekre, közterületi fejlesztésekre fordítható kommunális adó felhasználását koordináló Hegyvidéki Útfejlesztési Testület. A megbeszélésen sorba vették az idén elvégzett munkákat, valamint szóba kerültek a jövőre esedékes tervezett fejlesztések.

Ebben az évben különösen sok közterületi közlekedési és forgalomtechnikai fejlesztést hajtott végre az önkormányzat – hangzott el a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület (HÚT) idei utolsó ülésén, amelyen Rimóczi János ismertette a 2014-ben elvégzett legfontosabb beruházásokat. A városfejlesztési iroda vezetője hangsúlyozta, hogy az elvégzendő munkákat a HÚT javaslatait meghallgatva határozták meg.
A civilekből álló, független grémium döntött arról is, hogy kiemelt beruházásként valósuljon meg a Németvölgyi út rekonstrukciója. Ezen kívül a kisebb felújítások, javítások mellett tizenkét út, tizennyolc járdaszakasz és tizennégy lépcső újult meg 2014-ben a Hegyvidéken.
A terméskő burkolat megszüntetésével elkészült az Istenhegyi lejtő részleges felújítása, a Zsolna utca fél útpályájának rekonstrukciója a Matyó utca és a Zsibói utca között, a Zsibói utca burkolatfelújítása a Zsolna utcától a Trencsényi utcáig. Új aszfaltszőnyeget kapott az Evetke, a Mártonfa és az Adonis utca, valamint az Irhás árok a játszótér és az óvoda között. Szintén megújult a Magas út a Csille tér és az S-kanyar között, a Koszta József utca a Liptó utca és a Nagysalló utca között, a Zugligeti út a kemping és a híd között, míg a Németvölgyi utat az alapokkal együtt átépítették a Bürök utca feletti, 700 méteres szakaszon.
Járdafelújítást végeztek a Pagony utcában, a Maros utcában, a Szamos utcában, az Alsó Svábhegyi úton, a Tusnádi közben, új gyalogjáró épült a Diana közben, az Arató utcában, a Mártonhegyi úton és a Diós árokban. Járdapótlás történt a Devecseri parkban, a Hangya és a Karthauzi utcában, szalagkorlát készült a Fogaskerekű és az Ágnes úton, míg a Mártonhegyi úton kerékpártárolót alakítottak ki. Jelentős beruházást hajtottak végre a Széchenyi-emlék úttól levezető lépcsőn, amelynek újragyártatták a korhű korlátoszlopait.
Százhúsz műkő oszlop újult meg az Erzsébet-kilátó környezetében. A Fürj utcában négy, a Pagony utcában egy új fekvőrendőrt építettek, a Németvölgyi úton két középszigetes gyalogátjárót, a Normafa úti orvosi rendelő előtt és a Kék Golyó utca–Ráth György utca-csomópontban biztonságos átkelőt létesítettek, továbbá átépült a Vas Gereben megállótól a Németvölgyi útig tartó feljáró. A Tamási Áron utcában, a Diana parkban, a Kútvölgyi úti játszótéren és a Költő utcában támfalfelújítás és támfalépítés zajlott. Összesen 230 pollert pótoltak, és 850 helyszínen mintegy 2400 kátyút javítottak ki.
A Hegyvidéki Útfejlesztési Testület tagjai a körzetükben tapasztalt úthibákra és megvalósításra váró feladatokra hívták fel a figyelmet az ülésen, ezek közöl azonban egy sem volt olyan, amelyik azonnali vagy sürgős beavatkozást igényel. Végezetül Rimóczi János arról tájékoztatta a HÚT tagjait, hogy jövőre folytatódik a Németvölgyi út rekonstrukciója, elkészül a temető főbejárata előtti, még hátralévő kétszáz méteres szakasz teljes, az alapokat is érintő felújítása.

MM.