Ajandekok_Valaszutnak

Ajándékok Válaszútnak

Öt évvel ezelőtt szervezett először adománygyűjtést az erdélyi Válaszúton működő szórványkollégiumban élő és tanuló gyerekek számára a Sashegyi Arany Iskolaalapítvány. A nemes kezdeményezésbe a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium alsósait vonták be, a diákok azóta minden év végén a velük egykorú társaikat ajándékozzák meg: egy cipősdobozba játékokat, különböző figyelmességeket tesznek, a csomagra pedig ráírják, milyen korú lánynak vagy fiúnak szánják azt.
Az idén már a kilencedikesek is bekapcsolódtak az ajándékozásba. Novák János, az alapítvány vezetője elmondta, hogy a Kolozs megyei kollégiumot, óvodát és iskolát a Kallós Zoltán Alapítvány üzemelteti, és olyan szegény sorsú magyar gyerekeknek nyújt magas szintű képzést, akik otthon, a Mezőségben egyébként nem vehetnének részt anyanyelvi oktatásban.
Bár semmiféle hivatalos támogatást nem kapnak a román államtól, mégis kiemelkedő eredményeket érnek el, szinte valamennyi tanítványuk továbbtanul. Újdonság a mezőgazdasági szakiskola, ahová jelenleg tizenegy fiú és öt lány jár, nekik küldenek most először meglepetés ajándékokat a kilencedikes „aranyos” diákok. Az alsósok csomagjaival együtt összesen 181 doboz gyűlt össze, ezeket már el is vitték Válaszútra, és karácsonykor kapják meg az erdélyi gyerekek.
(További információk a Kallós Zoltán Alapítványról a www.kallos.org.ro címen olvashatók. Kapcsolatfelvétel: kallosalapitvany@kallos.org.ro.)

mm.