Dijaztak_a_galeriaterveket

Díjazták a galériaterveket

Tágasabb és könnyebben megközelíthető helyre, a Királyhágó térre költözteti az önkormányzat a Hegyvidék Galériát. Az új helyszínre vonatkozóan belsőépítészeti és design ötletpályázatot írtak ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói számára.

A tartalom jobb formát követelt – magyarázta Pokorni Zoltán, miért döntött úgy nemrégiben az önkormányzat, hogy új helyet keres a Hegyvidék Galériának. A polgármester elmondta, hogy a galéria eddig a Városmajor utcában, kintről nehezen észrevehető helyen működött, onnan költöztetnék át az intézményt a kerület központjába, a Királyhágó térre – abba a tágas, jól megközelíthető és már jó ideje üresen álló helyiségcsoportba, ahol korábban könyvtár, később pedig gyógyszertár is működött. Egy szép és korszerű galériát szeretnének létrehozni jövőre, ahol nemcsak a képzőművészetnek, hanem közösségi rendezvényeknek is helyet biztosítanának.
Az önkormányzat és intézménye, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és Galéria novemberben írt ki ötletpályázatot a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterképzésben részt vevő hallgatói számára, hogy megvalósítható elképzeléseket mutassanak be az új kiállítótér komplex belsőépítészeti és grafikai arculatának kialakítására. A felhívásra öt hallgatói csapat jelentkezett, valamennyi számos eredeti ötletet vázolt fel terveiben. Fonti Krisztina alpolgármester, a bírálóbizottság elnöke külön ki is emelte, hogy mindegyik pályaműben találtak értékes, újszerű gondolatokat. A részletek kapcsán Hapszné Tarcsafalvi Eszter főépítész elmondta, hogy a bírálóbizottság három első helyezettet hirdetett ki, két csapat pedig jutalomban részesült – és mindnyájan pénzjutalmat kapnak a tervekért.
Az első három közé került Demeczky Nóra, Kalászi Zoltán, Pintér Márton és Vass Dávid terve, amely organikusan emelkedő padlóval és feszített fóliás álmennyezettel nagyvonalúan fogta össze és tette egységessé a galéria belső terét. Szintén kiemelt jutalomban részesült Pataki Attila István és Pomázi Renáta, ők a portál elé, ötletes térelemként, egy vetítőként és a járókelők kíváncsiságát felkeltő „kukucskálóként” is használható szellőző felépítmény kialakítását javasolták.
A harmadik első helyezett Boromissza Júlia, Boromissza Katalin és Salgó Eszter munkája lett, amely függönyök alkalmazásával érne el dinamikusan változó belső teret és homlokzati megjelenést. A tervükben szereplő logó művészi színvonalát a bírálóbizottság egyhangúan kiemelte.
A két további jutalmazott terv egyikét Ábel Viktor és Filó Gergely készítette, akik a galériát a Királyhágó tér részeként, a városi térbe integrálva képzelték el. Balogh Imola, Czakó Dorottya és Németh Viktor ötlete alapján pedig a kiállítóhely egyfajta színpaddá válhatna: a belső térben a szint egységesítésével a galéria és a bent tartózkodók is kiállítási tárgyként hatnának az utca felől.

d.