Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Luca-napi_diakvasarok3

Luca-napi diákvásárok jótékonysági céllal

Az idén is megrendezték a hagyományos Luca-napi diákvásárt a Tamási Áron iskolában, valamint a Városmajori Gimnáziumban. A bevételt jótékony célra, valamint az iskolák fejlesztésére fordítják.

Különleges Luca-napi diákvásárt tart minden évben a szülői munkaközösség és a diákönkormányzat a Városmajori Gimnáziumban, ahol az árusítást az osztályok közötti versengés egészíti ki. A gyerekek Luca-pénzt váltanak – csak azzal lehet vásárolni, méghozzá ötvenszázalékos áron, az összeg fele pedig bekerül a „közösbe”.
Ezúttal is volt mire kiadni az egyedi papírbankókat, hiszen az iskola aulájában megrendezett kirakodóvásáron a legkülönbözőbb portékák, elsősorban saját készítésű ajándéktárgyak, no meg ételek és italok vártak a vevőkre. „A bevétel egyik része, a szokásoknak megfelelően, ezúttal is az osztálypénzt gyarapítja, a maradék pedig a diákönkormányzathoz kerül – mondta el lapunknak Szebedy Tas iskolaigazgató. – A Luca-napnak köszönhetően vásárolhatta meg korábban a DÖK az iskola hangosító rendszerét.”
Az igazgató a program legnagyobb erényének a sokoldalúságot nevezte, hiszen a Luca-nap egyszerre szolgálja a közösségépítést, és ad alkalmat a játékra, a vetélkedésre, mindeközben része az ünnepi ráhangolódásnak, a karácsonyvárásnak.Luca-napi_diakvasarok1Az osztályok közötti versenybe beleszámított, hogy ki hozta a legtöbb vendéget, kinek a vendégei vásároltak a legnagyobb értékben, valamint kinek volt a legmagasabb bevétele. A győztes osztály a Luca-széke vándordíj mellé egy 60 ezer forintos bowling-utalványt, a második helyezett hasonló értékben mozijegyeket, míg a harmadik levásárolható utalványt kapott. Az első három osztályon kívül a kategóriák legjobbjai 20 ezer forint értékű csokoládéval lettek gazdagabbak.
Hagyomány a Luca-napi vásár a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnáziumban is. Ilyenkor az összes alsós osztály megmozdul, de a nagyobbak közül is többen árusítanak – mesélte Hajnal Gabriella igazgató.Luca-napi_diakvasarok2A tanulók saját készítésű ajándéktárgyakat, valamint házi finomságokat kínálnak, a bevételt pedig mindig egy segítő intézménynek ajánlják fel. Az elmúlt években így tudtak hozzájárulni a többi között a Vakok Batthyány László Gyermekotthon Római Katolikus Óvodája, Iskolája működéséhez.

mm.

Gyűjtés határon túli gyerekeknek

A Rákóczi Szövetség felhívására határon túli gyermekotthonok és óvodák számára szerveztek adománygyűjtést a Városmajori Gimnáziumban. Rövid idő alatt több száz DVD, CD és könyv gyűlt össze.