Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Mégis, kinek az érdeke?

Az eutanáziáról szóló kerekasztal-beszélgetéssel kezdődött a tizenegyedik betegjogi konferencia, amelyet a Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Hospice Alapítvány közösen rendezett meg a Kék Golyó utcai Budahegyvidéki Evangélikus Gyülekezeti Központban. Előadás hangzott el a beteg-orvos kapcsolat csapdáiról, valamint – konkrét esetek bemutatásával – a beteg-orvos párbeszéd is terítékre került. Végezetül Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter a Mégis, kinek az élete? című, az eutanáziáról szóló darabbal kapcsolatos élményeit osztotta meg a jelenlévőkkel.
Mindnyájan eltávozunk egyszer, azonban nem mindegy, mikor és milyen körülmények között – fogalmazott dr. Simon Tamás professzor a konferencián. A daganatos betegségek sokszor hosszú szenvedéssel járnak, ilyenkor felmerül bennünk a hogyan tovább kérdése. Bár az életmeghosszabbító kezeléseket vissza lehet utasítani, az eutanázia Magyarországon nem megengedett – hangsúlyozta a Magyar Rákellenes Liga elnöke, hozzátéve, hogy a haldoklók jelentős része erős fájdalomra panaszkodik. Ennek az az oka, hogy a rászorulók 60 százaléka nem kap megfelelő fájdalomcsillapítást, ugyanakkor az orvosok és betegek között is szép számban vannak olyanok, akik tartanak a morfintartalmú szerektől – pedig nem kellene.
Ezért is fontos a megfelelő kommunikáció, a felmérések szerint ugyanis a páciens nem mindig érti, mit akar vele közölni az orvos – ami nem a beteg hibája –, ezért úgy érzi, „tárgyesetbe tették”. A professzor szerint az orvosokat meg kell tanítani arra, hogy közérthetően fogalmazzanak.

-os