Ujabb_programokkal_segitenek_a_szepkoruakat

Újabb programokkal segítenék a szépkorúakat

Szépkorúakért a Hegyvidéken címmel új projektet indított az önkormányzat, amelynek első elemeként információs pont kezdte meg működését, további lépésként pedig önkénteseket mozgósító, valamint a szomszédsági kapcsolatokat fejlesztő programok indulhatnak el a tavasz folyamán. Ezeket Kovács Lajos alpolgármester és Müller Csaba, az önkormányzat népjóléti irodájának vezetője mutatta be a kerületi Idősügyi Tanács legutóbbi ülésén.

A Hegyvidéki Önkormányzat a jelenlegi intézményi szolgáltatásokon felül önkéntesek bevonásával és a szomszédsági kapcsolatok felélesztésével szeretne széles körű támogatást nyújtani a kerületben élő idősek számára mindennapjaik megkönnyítése érdekében. Tavasszal, amennyiben erre a kerület költségvetése lehetőséget biztosít, új segítő programokat indítanának el az Önkéntes Központ Alapítvány, valamint a Közösségfejlesztők Egyesület közreműködésével – adott hírt a legújabb tervekről Kovács Lajos az Idősügyi Tanács januári ülésén.
Az alpolgármester elmondta, hogy a várhatóan március-április táján induló kezdeményezések mellett, a Szépkorúak a Hegyvidéken című projekt első elemeként, a gondozási központ közreműködésével létrehoztak egy információs pontot, amely február első hetében kezdte meg működését.
A civilszervezetek bevonásával megvalósítandó programok legfontosabb alkotóelemeit az önkormányzat népjóléti irodájának vezetője ismertette. Müller Csaba az önkéntességre építő program kapcsán kiemelte: ennek célja az intézményes formában zajló házi segítségnyújtás körén kívül eső feladatok ellátása. Az önkéntesek a mindennapi teendők, a főzés, takarítás, kerti munkák elvégzésében, a hivatalos ügyek intézésében vagy az orvosokhoz, kezelésekre történő eljutásban nyújthatnak segítséget, valamint a közös időtöltések, séták, beszélgetések is jótékony hatással lehetnek az egyedülálló idősek közérzetére.
Az irodavezető kitért arra, hogy ideális partner az Önkéntes Központ Alapítvány, amely kiváló kapcsolatokat ápol a társadalmi felelősségvállalás terén komoly eredményeket felmutató hazai vállalatokkal. Az önkormányzatnak jó tapasztalatai vannak az önkéntesek foglalkoztatásával kapcsolatban: a XII. kerületi Családsegítő és Gyermekjóléti Központban már évek óta az ő közreműködésükkel látnak el egyes szakfeladatokat.
A tervezett közösségfejlesztési program Müller Csaba szerint a szomszédsági kapcsolatok élénkítéséről szól, ezzel együtt pedig az idős emberek magányának csökkentéséről, valamint azoknak a lehetőségeknek a megteremtéséről, amelyek révén a sok szabad idővel rendelkező nyugdíjasok is azt érezhetik, szükség van rájuk, ők is hasznos tagjai lehetnek közösségüknek. A programba – amelyet az idén, kísérleti jelleggel, a Böszörményi út, Nagyenyed utca, Alkotás utca, Márvány utca, Győri út, Avar utca, Csörsz utca által határolt területen indítanának el – elsősorban azokat a lakókat vonnák be, akik érdeklődőek, nyitottak a környezetükben élők iránt, és szívesen részt vennének olyan helyi kezdeményezések, akár szomszédsági napok szervezésében, amelyek tovább erősíthetik a közösségi kapcsolatokat. A tervek szerint az első évben a nagy tapasztalatokkal rendelkező Közösségfejlesztők Egyesület végezné a szervezési feladatokat, később pedig az önkormányzat venné át az ezzel kapcsolatos teendőket.
Az Idősügyi Tanács ülésén kérdésként elhangzott, lenne-e lehetőség arra, hogy középiskolás diákok is csatlakozzanak a tavasszal induló önkéntes programhoz, választható közösségi munkaként. Kovács Lajos elmondta, hogy amint beindult és jól működik a rendszer, a fiatalokat is várják majd. Mint hozzátette, a Hegyvidéken Pokorni Zoltán polgármester kezdeményezésére három évvel ezelőtt elindított – s ennek mintájára országszerte bevezetett – szociális munka keretében egyes iskolák már kialakították kapcsolataikat idősekkel foglalkozó kerületi intézményekkel, ahol egyre több fiatal végez önkéntes munkát.

z.