Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Budapest_ostromanak_civil_aldozataira_emlekeztek

Budapest ostromának civil áldozataira emlékeztek

Hatvankilenc esztendővel ezelőtt ért véget a második világháború egyik leghosszabb ideig tartó ütközete, Budapest ostroma, melynek során tízezrek lelték halálukat. A civil áldozatok emlékére a Nemzeti Örökség Intézete az idén is megemlékezést szervezett a Farkasréti temetőben.
A 19/1-es parcellában található két sírnál – az egyik a Margit körút 43–45. szám alatti, felrobbantott Regent-házban, a másik a Vitéz utca 2., illetve a Fő utca 59. alatti, a bombázások során összedőlt sarokházakban elhunytaknak állít emléket – L. Simon László kormánybiztos mondott beszédet. A politikus kijelentette: az elmúlt hetek történelmi, politikai kérdések körül zajló vitái arra hívják fel a figyelmet, hogy nem lehet kisajátítani az emlékezés jogát, az emlékeztetés kötelességét. Úgy vélte, mindenkire emlékezni kell, aki a magyar nemzetnek vesztesége volt, „a civil áldozatokra, a holokauszt áldozataira, a deportáltakra, a háborúban a hazáért harcoló hősökre, a német és a szovjet megszálló hadseregek áldozataira, a kifosztottakra, a meggyalázottakra”.
A polgári áldozatok emléke előtt a kormánybiztos mellett Boros Péter volt miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke, Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke, Áder János köztársasági elnök képviseletében Szegő László dandártábornok, továbbá Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke is lerótta kegyeletét egy-egy szál virággal. A Hegyvidéki Önkormányzat virágját Praimajer Mária, az oktatási és közművelődési iroda munkatársa helyezte el a síroknál. A megemlékezésen hegyvidéki diákok is részt vettek.

z.