Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Etelosztasban_segedkeztek_a_diakok

Ételosztásban segédkeztek a diákok

Önkéntes közösségi programokkal igyekeznek toleráns, a rászorulókat támogató felnőtteket nevelni a Budai Középiskolában. Méghozzá sikeresen, hiszen az iskola diákjai szinte egy emberként vesznek részt az önzetlen segítségnyújtásra alkalmat adó kezdeményezésekben.
Így történt ez az idei, immár hagyományos ételosztáson is, amelyen háromszáz adag pásztortarhonyával várták a rossz körülmények között élő embereket. A vendégek az iskola udvarán elhelyezett asztalok mellett költhették el a (menzát üzemeltető SoReCa Kft. által biztosított) meleg ebédet.
Az akciót az OTP Fáy András alapítvány egy mobil illemhely bérlésével, az OMV Fehérvári úti töltőállomást üzemeltető Tóth József pedig a szállítási feladatok ellátásával támogatta. A Budai Középiskola tanulói nem csupán az étel kiadásában segédkeztek, hanem el is beszélgettek a sorban állókkal.
A program, az idén első alkalommal, adományozással egészült ki; a tíz nagy zsákot megtöltő jó minőségű téli ruha és cipő között mindenki talált egy-egy neki tetsző darabot. Bár a többség magának válogatott, volt olyan kisnyugdíjas, aki az unokájának szánta a kiválasztott ruhát, mert mint mondta, máskülönben nem tudná őt megajándékozni.
Hasonló akciókat év közben is szerveznek az iskolában, a felajánlások az Alkotás utcában működő adományboltba kerülnek. Jelenleg kupakokat gyűjtenek, ily módon hozzájárulva egy beteg gyermek gyógykezeléséhez.

m.