Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Firkak_a_szalon_falon

„Firkák” a szalonfalon

Gyügyi Ödön munkáiból nyílt kiállítás a Kulturális Szalonban. A Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett grafikus rögös utat tett meg, amíg eljutott oda, hogy – saját szóhasználatával – „firkákat” készít.

„Egy kis kazán ez a hely, egyfajta inspiráció a hegyvidéki kulturális életben” – mondta Kovács Lajos alpolgármester a Kulturális Szalonról Gyügyi Ödön grafikusművész tárlatának megnyitóján. Hozzátette, hogy amikor létrehozták ezt a helyet, nem voltak biztosak abban, lesz-e rá igény, lesz-e elég művész, aki kiállítana itt. Mára pedig úgy tűnik, az intézmény kinőtte a falait. Az alpolgármester utalt a megnyitóra összegyűlt érdeklődők nagy létszámára, és úgy fogalmazott: biztos benne, hogy ez a népszerűség nemcsak a kollégának, de a művésznek is szól.
Gyügyi Ödön Új dalok című kiállítását Menyhárt Éva, a Kulturális Szalon vezetője nyitotta meg. „Vagyok, aki vagyok. Volt állami gondozott, roma, magyar, de leginkább ember” – idézte a Magyar Ezüst Érdemkereszttel kitüntetett grafikus szavait, aki rögös életútja során dolgozott egyebek közt mosogatófiúként, karbantartóként és színházi díszítőmunkásként is. A színházi közeg komoly inspirációt adott számára, saját bevallása szerint itt fejlődött ki a térlátása.
„Az utóbbi időben, amióta a munkatársunk, Gyügyi Ödön gyakran rajzol itt a szabad idejében. Legtöbb »firkáját«, ahogyan a saját képeit nevezi, a Kulturális Szalonban készítette. A most kiállított képek itt születtek, itt vannak otthon, és ez annak a jele, hogy alkotójuk is otthon érzi itt magát” – fogalmazott Menyhárt Éva.
A megnyitón Móser Ádám előadóművész zenélt. A megjelentek közt ott volt Csukás Istvánné, a művész keresztanyja is. Az Új dalok című kiállítás március 15-ig tekinthető meg a Kulturális Szalonban (XII., Böszörményi út 34/a).

JZs