Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Duplazott_a_Tamasi_floorballcsapata

Duplázott a Tamási floorballcsapata

A Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium három lánycsapattal képviselte a Hegyvidéket a januárban rendezett országos floorball-diákolimpia komáromi döntőjében. Nem is akárhogyan, a harmadik és negyedik osztályosokból álló gárda bronzérmet szerzett, a harmadik korcsoportosok pedig a hatodik helyen zártak.
A legnagyobb sikert a tavalyi bajnok ötödik korcsoportosok érték el: a Fehér Dóra, Varga Zsanna, Földeák Kata, Stipsicz Orsi, Takács Barbara, Takács Brigitta összetételű csapat ismét felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Pedig a feladat nem volt egyszerű, hiszen a döntőben korcsoportonként az ország nyolc legjobb alakulata mérkőzött meg egymással. A résztvevőket két négyes csoportba osztották, majd kieséses rendszerben folytatódott a torna.
Bár címvédőhöz méltóan nagy lendülettel kezdtek a tamásis diákok, a Paks ellen mégis vereséget szenvedtek. A kisiklás azonban nem vette el a lányok kedvét, gyorsan kiköszörülték a csorbát, egyetlen vereséggel jutottak tovább csoportjukból, és meneteltek egészen a döntőig. Ott ismét összekerültek a Pakssal, a Tolna megyeiek azonban ezúttal már nem tudták megtréfálni a hegyvidéki csapatot, amely meggyőző játékkal hódította el az aranyérmet.
Teljesítményük értékét növeli, hogy a diákok többsége mindössze két éve foglalkozik a sportággal, heti egy délutáni edzésen vesznek részt. A tamásis floorball „motorja” a XII. kerületi Phoenix Fireball SE vezetőjeként már számos sikert átélő Varsányi Zsuzsa, aki 2011 óta testnevelőként dolgozik az iskolában.
„Hajnal Gabriella igazgató javasolta két esztendővel ezelőtt, hogy próbáljam meghonosítani a floorballt az iskolában – beszélt a kezdetekről a pedagógus. – Ez az izgalmas csapatjáték ugyanis bizonyítottan fejleszti a koncentrációt és a gondolkodás sebességét, amit a gyerekek a tanulmányaik során is kamatoztathatnak. Ráadásul a floorball hálás sportág, hiszen a sikerélményhez nem csupán a gól, hanem egy-egy jó lövés, szép passz, látványos labdalevétel is hozzájárul.”
Jelenleg harminc lány és fiú jár a sportköri foglalkozásokra húszan a Phoenix edzéseit is látogatják, azaz megvan a lehetőségük a továbblépésre. Az egyesület valódi utánpótlás-nevelő központ, korosztályos és felnőttcsapatai rendre az élen végeznek az országos bajnokságokban. Ennek köszönhető, hogy a Tamási iskolába járó és a mostani győzelem kivívásában is oroszlánrészt vállaló ikerpár, Takács Barbara és Takács Brigitta, valamint Fehér Dóra fiatal koruk ellenére felnőtt magyar floorballbajnoknak mondhatják magukat.

-os