Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Arkay-dij3

Árkay-díj: A négy torony és az ötödik nyert

Az Árkay-díj mellett az idén először Árkay-pályázati díjakat is átadott Kovács Lajos alpolgármester a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építészhallgatóinak diplomakiállításán. Az önkormányzat által meghirdetett pályázaton a Hegyvidék közterületein elhelyezhető árusítópavilonok arculatára mutattak be remek ötleteket a tervezők.

„Tíz évvel ezelőtt azért hoztuk létre az Árkay Aladárról elnevezett építészeti díjat, hogy elismerjük a kerületünkben működő Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kiemelkedő színvonalú oktatói tevékenységét, valamint a végzős építészhallgatók legjobb diplomamunkáit” – mondta Kovács Lajos alpolgármester a Ponton Galériában rendezett diplomakiállítás megnyitóünnepségén. Hozzátette, hogy az Árkay-díj „tíz év alatt kinőtte magát”, ezért az önkormányzat az idén először Árkay-pályázatot is kiírt a MOME Építészeti Intézetének mesterképzésében részt vevő hallgatók számára.
„A pályázat célja, hogy a fiatalok egy konkrét feladat megoldására tegyenek javaslatokat” – folytatta az alpolgármester. Szerinte nagy segítséget jelent az önkormányzatnak, hogy egy egész csapat gondolkodik és ad ötleteket valamilyen építészeti kérdés kapcsán, ugyanakkor az ilyen jellegű munkák a hallgatók számára is kiváló inspirációt jelentenek.Arkay-dij1Az önkormányzat Árkay-díját a szakmai zsűri döntése alapján ebben az esztendőben Bene Tamás vehette át Kovács Lajos alpolgármestertől A négy torony és az ötödik című diplomamunkájáért. Ez egy továbbfejlesztett változata az Eke Dániellel, Hüttl Saroltával, Járay Jankával és Soltész Judittal közösen készített, a Millenáris Széllkapu ötletpályázatra beadott pályaműnek.
„Tervünkben a Margit körút és a Millenáris Park között található egykori gyárépületek újrahasznosítására tettünk javaslatot” – mondta el Bene Tamás. A címben szereplő négy torony a jelenlegi üzemcsarnok tagolásával, míg az ötödik az úgynevezett Melegpörgető épületének újragondolásával jöhetne létre. Ezekben a tornyokban a többi között kosár- és labdarúgópályák, mászófal, kávézó, kilátó és kiállítóterek kaphatnának helyet, míg az épületek körül egy nagy, angolkertszerű park létesülhetne.Arkay-dij2Az Árkay-pályázaton – amelyen a Hegyvidék közterületein elhelyezhető, zöldség-, gyümölcs- és virágárusító pavilonok koncepciójának kidolgozása volt a feladat Dendel Nikolett nyerte el az első díjat egy lecsukható tetejű pavilon terveiért. „Olyan olcsón megvalósítható szerkezetet dolgoztam ki, amely nyitott állapotában árusításra alkalmas, zárt állapotban pedig közösségi funkciókat is befogad, például az árusítás végeztével az összecsúsztatható pultok ülőpaddá alakíthatók” – mutatta be munkáját Dendel Nikolett, aki hangsúlyozta: jelenlegi koncepcióját szeretné továbbgondolni, és a későbbiekben kiviteli tervet készítene belőle.
Hordozható zöldséges standjának ötletéért különdíjat kapott Lukács Anna. „Tervemben egy szerszámosládaszerűen nyíló állványt mutattam be, amit úgy lehet szállítani, mint egy bevásárlókocsit” – foglalta össze a mobil elárusítóhely működési elvét az alkotó, aki kitért arra is, hogy az alumínium zártszelvényekből összeállítható szerkezet strapabíró, ugyanakkor kis költséggel kivitelezhető. Lukács Anna már elkészítette tervének újabb, továbbfejlesztett változatát: e szerint kerékpárként is használható lenne a mozgatható árusítóhely.

z.