Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Diplomaoszto_a_Szalon_Egyetemen

Diplomaosztó a Szalon Egyetemen

Második alkalommal osztottak diplomát a Szalon Egyetem végzősei között a Kulturális Szalonban június elején. Az ünnepélyes keretek közt átadott dokumentumok mellé ajándékokat is kaptak a Szalon-diplomások, akiket Pokorni Zoltán köszöntött.
A polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a környezetnek semmihez sem fogható hatása van arra, mekkora lelkesedéssel fogadják be az új ismereteket a különböző iskolákban tanuló fiatalok vagy idősebbek. „Gondolkoztak már valaha azon, miért tanul valaki jól vagy rosszul? – tette fel a kérdést Pokorni Zoltán. – Minden a hozzáálláson múlik, ami alapvetően kétirányú lehet. Az egyik szerint az élet veszélyes, tele van kockázattal, és a feladat az, hogy megússzuk, hogy védjük magunkat, a saját életünket, gondolatainkat. Ilyenkor elbújunk, elzárkózunk a világ, az újdonságok elől. A másik megközelítés szerint azonban az élet izgalmas, kalandokkal van tele, és a feladat az, hogy mindent felfedezzünk.”
A polgármester úgy véli, mindkét hozzáállás megvan bennünk, és nem mi döntjük el, hogy melyiket hagyjuk érvényre jutni, pedig bizonyára akkor tanulunk jól, ha a nyitottság kerekedik felül. „Mivel azonban ezt nem tudjuk teljesen uralni – folytatta –, fontos, hogy a másik ember hogyan tekint ránk, mert az szüli meg bennünk az egyik vagy a másik hozzáállást. Így van a Szalon Egyetemen is: ha a hallgató barátságos légkört és figyelmet tapasztal, könnyebben tudja az érdeklődését is fenntartani.”
Menyhárt Éva, a Kulturális Szalon vezetője örömmel emlékezett vissza arra, hogy az „egyetemisták” szinte teljes létszámban, rendszeresen eljártak a szerdai előadásokra és a házon kívül szervezett programokra, múzeumlátogatásokra, kirándulásokra. „Már a második tanéven vagyunk túl, a hallgatók zöme sikeres vizsgát tett a végén, így magabiztosan és örömmel készülünk a jövő évi tanévre” – mondta.
Zárásként a következő évi programról is esett néhány szó. Egyebek mellett az ősrobbanással foglalkozó kozmológiai előadás várható, ismertető hangzik el az egyiptomi festészetről, a matematika történetéről, nanotechnológiai újdonságról hallhatnak majd a résztvevők, és megismerhetik híres hegyvidéki villák történetét is.

Antal Ildikó