Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megujul_a_Nemetvolgyi_ut_felso_szakasza

Megújul a Németvölgyi út felső szakasza

Július elején megkezdődött az idei nyár egyik legnagyobb kerületi útfejlesztése. A Németvölgyi út Bürök utca és a Farkasréti temető főbejárata közötti szakaszán két hónap alatt mintegy ötezer négyzetméter új aszfaltot terítenek le, újjáépítik az útalapot, valamint megoldják a csapadékvíz elvezetését.

Alig két héttel ezelőtt kezdődött el, és már be is fejeződött a Zólyom lépcső rekonstrukciója. Kicserélték, illetve pótolták a hiányzó és rossz lépcsőfokokat, a kifagyott, széttöredezett, épp ezért botlásveszélyes kövezetet. A még kényelmesebb használatot biztosítja a pihenők lejtésének csökkentése és a járófelület teljes fugázása.
A végéhez közeledik a Fészek lépcső átépítése. A munkálatok során hézagmentesen újrarakták a régi kockaköveket, míg a meredek pihenőket kiegyenesítik, valamint néhány lépcsőfokkal teszik könnyebben járhatóvá.
Elkészült az Istenhegyi lejtő termésköves részének aszfaltozása, a még hátralévő szakaszt a várható csatornaépítés miatt egyelőre nincs értelme felújítani. Javában zajlik a Zsolna utca páros oldalán, a Zsibói utca és az Istenhegyi lejtő közötti szakaszon a járda átépítése, míg a Mártonfa utca teljes hosszában egyaránt megújul az útpálya és a járda.
Megkezdődött az útpálya rendbetétele az Irhás árokban, a játszótér és az óvoda között, valamint a Zsibói úton, a Zsolna és a Trencséni utca által határolt szakaszon. Szintén folyamatban van a Koszta József utcában a járda és az úttest átépítése, ezúttal a Liptói és a Nagysalló utca között dolgozik a kivitelező. Elkezdték a Zugligeti út részleges felújítását is, a kempingtől a hídig.
A következő hetek legnagyobb beruházása a Németvölgyi út rossz állapotú felső szakaszának rekonstrukciója. A Bürök utca és a Farkasréti temető főbejárata közötti, több száz méter hosszú szakaszon megújulnak a szegélyek és az útalap. Emellett mintegy ötezer négyzetméter aszfaltot terítenek le. A munkálatok miatt július elsejétől augusztus végéig váltakozó oldalon félpályás útlezárásra kell számítani, ebben a két hónapban csak a város felé lehet használni a Németvölgyi út érintett részét.
Első lépésben azt a csatorna felett húzódó, már feltárt üreget szüntetik meg, ami miatt rendszeresen megsüllyedt az útpálya. Az árokszerű hasadékot száraz anyaggal töltik fel, majd a tömörítést követően elkészülhet az új útalap. Korábban rengeteg bosszúságot okozott a csapadékelvezetés hiánya, nagyobb esőzések után rendszeresen megállt a víz a Bürök utcai kereszteződésnél. Annak érdekében, hogy ez a jövőben ne forduljon elő, a csomópont feletti részen négy víznyelőt alakítanak ki.

mm.