Szeretnem_boldog_felnottnek_latni_a_gyerekeimet1

„Szeretném boldog felnőtteknek látni a gyermekeimet”

Minden idők legsikeresebb magyar profi férfi teniszezőjét választotta a Hegyvidék legújabb díszpolgárává az önkormányzat képviselő-testülete. A jeles esemény alkalmából a sport szeretetéről, az elkötelezettségről, a kitartásról és persze a legszebb győzelmekről beszélgettünk az évtizedek óta a XII. kerületben élő Taróczy Balázzsal.

Egy versenyző esetében óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy kinek a példáját követte, amikor az élsportot választotta. Az ön esetében volt családi minta?

– Ha arra kíváncsi, mennyire voltak sportosak, sportszeretők a szüleim, akkor azt kell mondanom, kiváló mintát kaptam. Különösen édesapám jeleskedett ezen a téren, aki bár nem volt élsportoló, a háború előtt lovagolt és tornászott. A tenisz akkor még nem kapott szerepet az életében.

Akkor még?

– Igen, ugyanis amikor a szüleim 1948-ban a Feneketlen-tóhoz költöztek, sok minden megváltozott. Akkortájt ott működött a Budapesti Lawn Tennis és Korcsolya Egylet, amelynek huszonöt pályáján valósággal pezsgett a sportélet. Persze, a környék apraja és nagyja oda járt, méghozzá ingyen. Engem is levittek a szüleim, édesapám és nővérem nyomdokaiba léptem, akik már rendszeresen teniszeztek. Négyéves voltam, nekem az egész úgy tűnt, mint egy hatalmas gyerekfelvigyázó hely, ahol egész nap játszhattunk, és még enni is kaptunk. Télen sem maradtunk mozgás nélkül, a pályák helyét fellocsolták, mi pedig boldogan korcsolyáztunk, jéghokiztunk, sokszor négy hónapon keresztül – akkoriban még hosszú telek voltak.

A korcsolya konkurenciája volt a tenisznek?

– Jó a kérdés, de inkább a hoki lehetett volna alternatíva. Színvonalas képzést kaptak a gyerekek, a társaságból ketten, Farkas András és Földvári István később a Fradiból a jégkorong-válogatottig jutottak. Számomra viszont, mivel nagyon hamar jó eredményeket értem el a versenyeken, egyértelmű volt, hogy teniszező leszek: a sikerélménynél nem kell nagyobb hajtóerő. Azt viszont bevallom, hogy tenisz ide, jégkorong oda, a foci engem is megfertőzött, ott motoszkált a fejemben, milyen lenne egyesületben játszani. Ez ugyan nem adatott meg, még sincs hiányérzetem.

Említette a gyerekkori sikerélmény fontosságát. Mikor érte el az első komolyabb eredményét?

– Alig nyolcévesen, 1962-ben kezdtem versenyezni. Rögtön kiderült, hogy tehetséges vagyok, hiszen a két-három évvel idősebbeket is rendszeresen legyőztem. Először a Ganz-MÁVAG egyik újoncversenyén nyertem, a kupa ma is megvan édesanyámnál.

Ekkor már lehetett tudni, hogy Taróczy Balázsból teniszbajnok lesz?

– Érdekes, a későbbi sikereknek nem előfeltétele, hogy valaki gyerekként is sorra nyerje a versenyeket. Nekem mindenesetre sokat jelentett, hogy jó eredményeket érek el. Más a helyzet az ifik között, nagyon ritka, hogy egy tizenhét-tizennyolc évesen az élvonalhoz tartozó játékos ne fusson be. Szinte mindegyik korosztályban ott voltam a magyar és később a nemzetközi élvonalban, ami azért sejtetett valamit.Szeretnem_boldog_felnottnek_latni_a_gyerekeimet2

Hogyan indult a nemzetközi karrierje?

– Alig tizenöt évesen megnyertem egy nagyobb fedett pályás versenyt Franciaországban, két évvel később, 1971-ben a Galea Kupán megvertem Európa összes húsz év körüli topjátékosát. Ettől kezdve már a felnőttek között is egyre több viadalon indultam, 1973 nyarán az ATP-listára is felkerültem.

Manapság az élsportolók többsége kevesebb időt fordít a civil karrier építésére, azt mondják, hogy a sűrű versenynaptár miatt nincs idejük tanulni. Önnel is ez volt a helyzet?

– Számomra természetes volt, hogy az edzések mellett a tanulást is komolyan veszem. A József Attila Gimnáziumba és a Közgazdaságtudományi Egyetemre jártam. Sokat segítettek a szüleim, anyukám vitt edzésre villamossal, én pedig minden szabad időt kihasználtam, és rendszeresen tanultam utazás közben. Hozzá kell tennem, hogy bár katonás életet éltem, mindez nem lett volna elég a szüleim és a tanáraim segítsége nélkül.

Melyik győzelmeire emlékszik vissza a legszívesebben?

– Életem első ATP-versenyét, az osztrák nemzetközi bajnokságot 1974-ben nyertem meg, ami egyébként nem változtatta meg alapjaiban a karrieremet. Inkább nekem jelentett pozitív jelzést, hogy győzni tudok egy igazán nagy versenyen, ráadásul a döntőben a világranglista-második Manuel Orantes ellen diadalmaskodtam. Ha a győzelmek értékét nézem, a legnagyobb siker a wimbledoni és a Roland Garroson elért páros győzelem, valamint szintén párosban a három vb-elsőség ’82-ben, ’83-ban és ’86-ban. Számomra mégis az Ocean Cityben 1978-ban, valamint a Barcelonában és Tokióban 1981-ben megnyert ATP-versenyek a legkedvesebbek. Talán azért, mert a párost sokkal inkább jutalomjátéknak tekintettem, miközben az egyéni mérkőzések előtt gyakran gyomorgörccsel ébredtem.

A Davis-kupában a magyar színekért is küzdött.

– Rengeteg szép emlék jut eszembe, nagyszerű mérkőzéseket játszottunk, kétszer pedig Szőke Péterrel bejuttattuk Magyarországot a legjobb nyolc közé. A margitszigeti meccsek hangulata egy életre belém vésődött, akkora szurkolást és szeretetet talán sehol máshol nem kaptam. Ha pedig nemzeti színek, akkor az 1976-os Király Kupa, a téli Európa-bajnokság megnyerése a legszebb eredmény.

Mióta mondhatja magát hegyvidéki lakosnak?

– Az első komolyabb keresetemből 1978-ban a Sas-hegyen vettem egy kis lakást, azóta egy rövid időszaktól eltekintve a Hegyvidéken élek. Ma már minden ide köt, négy gyermekemből három a tizenkettedik kerületben született, hegyvidéki óvodába és iskolába jártak, itt éljük a mindennapjainkat. Jó hegyvidékinek lenni, és látni, hogyan fejlődik a szemünk láttára a kerület. Ezért is óriási megtiszteltetés, hogy az otthonom méltónak tartott a díszpolgári címre.

Mivel foglakozik manapság?

– Természetesen, amikor csak tehetem, teniszezek, rendszeresen lejárok a Vasas-pályára. Sajnos nincs sok időm a játékra, a Sport Tv állandó szakkommentátoraként évi huszonöt héten közvetítek mérkőzéseket. Ezenkívül minden évben teniszgálát szervezek a Budapest Sportarénában, ahová a világ legjobb régi és mai versenyzői jönnek el. Olyan sztárokat sikerült a fővárosba csábítani, mint a világranglista-tizedik Gaël Monfilst, vagy a szintén francia Jo-Wilfried Tsongát. A régiek közül Wilander, Lendl, McEnroe számított eddig a legnagyobb névnek. Jó lenne még sokáig megrendezni a gálát, azonban van ennél egy sokkal fontosabb tervem: szeretném boldog felnőtteknek látni a gyermekeimet.

Knp.