Kerteszkedes_mindenki_oromere

Kertészkedés mindenki örömére

Manapság divat lett a kertészkedés! Olyannyira, hogy már nemcsak az csinálja, akinek van hol, hanem az is, akinek kertje, telke, sőt talán még terasza sincs. Felütötte fejét a városban a gerillakertészkedés: az emberek nem a saját tulajdonú – szigorúan kerítéssel körülvett – közvetlen környezetüket szépítik, hanem a közterületeknek azt a részét, ahová még nem ért el a városrendezés.
A dolog tulajdonképpen nagyon egyszerű, csak egyfajta társadalmi fejlettség kell hozzá. Azok, akik egy környéken élnek, összefognak, plakátokat ragasztanak, feladatokat vállalnak, és a megadott időpontban összegyűlnek. Aki a beszerzésben tevékenykedett, viszi a növényeket, mások a szerszámokat. Együtt megtisztítják a kiszemelt területet, és elvégzik az ültetést. Biztos, hogy az így kialakított kis, zöld szigeteket a továbbiakban nagyon megbecsülik a környékbéliek.
A Hegyvidéken is akad példa a gerillakertészkedésre: a kissvábhegyi kutyások évek óta takarítást rendeznek. A kitűzött tavaszi napon nemcsak kutyát visznek, hanem gereblyét, ásót, szöget és kalapácsot is. Amíg a szabad tűzön, bográcsban elkészül az ebéd, addig ők összeszedik a szemetet, megjavítják a kukákat.
A kertészkedés divatba jöttének másik színtere a gang. Itt a növényeket nagy edényekben nevelik. Bár a kerület nem dúskál klasszikus, gangos házakban, azért látni néhányat. A városi hóbort értékét a fűszerkertek adják, ahol a függőfolyosókon teremnek az illatos növények, amelyekből a konyhába is jut. Ezeket a kiskerteket nagyon könnyű megosztani, hiszen mindig jól jön, ha valaki besegít a locsolásba, amikor a tulajdonos épp távol van.
Egyre gyakoribbak a közösségi kertek is. Ezeket a települési önkormányzatok jelölik ki, és a kerttel nem rendelkező, jellemzően lakótelepi lakások tulajdonosai között osztják szét. Használójuk vállalja, hogy zöldséget termel, vagy virágokat ápol az adott évben.
Ahol több a jelentkező, mint a rendelkezésre álló közösségi kert, ott évente sorsolják a gyakran csak kisszobányi parcellákat. Az eredmény pedig önmagáért beszél, hiszen aki elnyerte a kiskertet, az meg is becsüli, szépen karbantartja. A tudatformálás szerepe sem elhanyagolható, nem véletlen hogy számtalan iskola vesz részt a programokban, és a gyerekek is segítenek a kertek megművelésében.
Van, akinek lenne ideje, kedve és kertje, de nincs ötlete, szaktudása a munkához. Nekik a vetőmagcsomagok segítenek, amelyek mellé részletes ismertető jár. A legsikeresebbek a kifejezetten gyerekeknek indított programok: folyamatosan lehetőség nyílik arra, hogy a kis kertészek blogbejegyzésekben számoljanak be sikereikről, kérjenek tanácsot a veteményessel kapcsolatban.
Ma már nem meglepő, ha valahol fiatalokat látni, amint köztéri padokat, korlátokat festenek, vagy más közérdekű munkát végeznek. Fáradozásukért nem kapnak pénzt, ám a közös élmény mellett a hasznosság és a segíteni tudás érzése feltétlenül „nyereség”. Az önkéntes munkában mindenki megtalálhatja azt, amiben jó, és hasznára tud lenni annak a tágabb közösségnek, amelyben a mindennapjait éli.
Sokáig vágyakoztunk egy olyan világ után, mint Japán, ahol a ház árának legalább a harmadát illik a kertre költeni. A fenti példákat tekintve azonban talán még jobb irány, ha a kertészkedés nem korlátozódik a saját birtokra, hanem folytatódik a közterületeken, másokkal megosztva a munkát és az eredményt is!

(Barta)