Zarandokut_es_fohajtas_Doberdoban

Zarándokút és főhajtás Doberdóban

Több hegyvidéki és Kárpát-medencében működő civilszervezet tagjai zarándokúton vettek részt június közepén Doberdóban, a száz évvel ezelőtt, július 28-án kitört (első) világháborúban elesett hősök nyughelyeinél. Kegyeleti tiszteletadással emlékeztek az ottani emlékműveknél, jelképesen megkoszorúzták az Isonzo folyót, katonai temetőket, kápolnákat, hegybe vájt ágyúállásokat, kavernákat tekintettek meg, jártak be. Monte San Michele, San Michele del Carso, Doberdo del Lago, Visintini, Fogliano Redipuglia, Solkan, Javorca, Grande Guerra, Kluže…
„Doberdó!... Fogalommá vált név, s mégis azt hiszem, legtöbben távolról sem sejtik, miért és milyen körülmények között vált azzá”
– írta József főherceg, a Doberdó-fennsíkot védelmező VII. hadtest parancsnoka visszaemlékezései vonatkozó kötetének előszavában. Doberdó a magyarság számára szimbolikus jelentéssel bír, annak a gyászos emlékű történelmi–földrajzi fogalomsornak a része, amelybe Mohács, vagy a Don-kanyar is tartozik.
A súlyos veszteségeket, szomorú emlékeket idéző fogalmon túl azonban Doberdó a magyar hadtörténelem egyik legfontosabb emlékhelye is, egyúttal a magyar katonai helytállás és hősiesség jelképe. Emberfeletti küzdelemben elesett mintegy százezer-kétszázezer hős alussza örök álmát a hatalmas hegyek hűs árnyékában.
Egy fiatal szegedi önkéntes, Kókay László naplóbejegyzése 1916 májusában az állásban: „Az egész Doberdó-fennsíkon uralkodó hófehérre borotvált sziklahegyen […] San Martinó romjain, a Templomdombon, a Monte San Michelén egyetlen egy élő lény se mozdul, egyetlen élő növény, fűszál, fa sem látszik. Sőt, hogy valaha volt itt növényzet, azt is a Templomdombon álló élettelen csonka fatörzs tanúsítja, amely mintegy fenyegető felkiáltójel sötétlik béna, de még mindig talpon álló törzsével a gránátzápor által letarolt terepen. Mintegy tanújaként annak, a már ezen a részen egy év óta dühöngő, borzasztó küzdelemnek, hol annyi ezer és ezer ember pusztult el látszólag ezekért a kopár kövekért, de végeredményében a hazájáért harcolva.”
A Doberdó-fennsík kopár kövein, védelmének legkritikusabb pontjain több mint egy éven keresztül döntően a korabeli Magyarország területéről származó ezredek harcoltak, és a legnehezebb körülmények között védték az akkori közös hazát, az Osztrák–Magyar Monarchiát. Doberdó a magyar köztudatban általuk és miattuk vált fogalommá.

Dr. Galla János