Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bemutatkoztak_a_civilek

Bemutatkoztak a civilek

A Hegyvidéki Önkormányzat nemrégiben európai uniós támogatást nyert a közigazgatási partnerségi kapcsolatok erősítésére. Ennek keretében hirdették ki áprilisban a „Mutasd meg magad!” című pályázatot, amely lehetőséget nyújt a kerületi civilszervezetek részére, hogy felhívják a figyelmet önmagukra, ezáltal ismertebbé váljanak a hegyvidékiek körében.
A figyelemfelkeltés egyik eszközeként a pályázatot lebonyolító MOM Kulturális Központ profi grafikus közreműködésével plakátot tervez a civileknek, amit – szervezetenként egy példányt – a nyár közepén helyeznek ki a közterületeken található hirdetőoszlopokra. Mindemellett lehetővé tették, hogy a jelentkezők a Hegyvidéki Napokon, a „Civil faluban” is bemutathassák tevékenységüket.
A néhány hét múlva hirdetőoszlopokon feltűnő huszonegy szervezet közül szinte az összes eljött a Gesztenyés kertbe. A civilek sátrainál a látogatók találkozhattak több a kerületben működő, hagyományőrzéssel, művészetekkel, környezet- és értékvédelemmel, sporttal, egészségmegőrzéssel, betegek segítésével, valamint gyermekek fejlesztésével foglalkozó szervezet képviselőivel. Közülük néhányan nemcsak brosúrákkal, kiadványokkal vagy beszélgetési lehetőséggel, hanem aktív programokkal is várták a családokat: a Mackós Óvoda „Jövőnk Alapjaiért” Alapítványa, a Liget Műhely Alapítvány, a Szent János Kórház Aprónép és Salus Aegroti elnevezésű alapítványai, az Egy Másik Út alapítvány, továbbá a Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület munkatársai kézműves-foglalkozásokkal, társasjátékokkal, gondolkodtató feladványokkal kötötték le a legkisebbek figyelmét.

A „Mutasd meg magad!” című pályázat keretében bemutatkozó civilszervezetek:

Virágozzék Száz Virág Alapítvány, Liget Műhely Alapítvány, Egy Másik Út, Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület, Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület, Budapesti Városvédő Egyesület, Rákbetegek Országos Egyesülete, SZÍVSN Országos Betegegyesület, Stroke Liga, Hegyvidéki Trianon Társaság, Nemzet Emlékezés Harangja Alapítvány, Szupernagyi Népdalkör, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Hegyvidék Sportegyesület, Mackós Óvoda „Jövőnk Alapjaiért” Alapítvány, Mesevár Alapítvány, Zölderdő Óvoda, Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete, Kiskakukk Játszóház és Tehetséggondozó Alapítvány, János Kórház – Aprónép Alapítvány, János Kórház – Salus Aegroti Alapítvány.