Hopp-Parade1

Hopp-Parádé: veszélyben volt a versenycsúcs

Mindössze öt centivel maradt el a 2010-ben felállított versenycsúcstól az orosz Szergej Kucserjanu, aki végül 5,60 méteres, nemzetközi szinten is figyelemre méltó eredménnyel nyerte meg a X. Hopp-Parádé rúdugró számát. A Sirály sétányon immár harmadik alkalommal megrendezett gálán most először tapsolhatott rúdugróknak a közönség, de a legjobb magyar távolugrók és a gyerekek is szerephez jutottak.

Két évvel ezelőtt talált végleges otthonra a XII. kerületben a Hopp-Parádé, amelyet a Hegyvidéki Napok részeként ezúttal is a Sirály sétányon rendeztek meg. Az első két alkalommal a távolugrás, míg a mostani gálán a rúdugrás jelentette az igazi attrakciót, nemzetközi szinten is erős mezőny gyűlt össze.
„Szerettünk volna az eddigieknél még többet megmutatni az ugrósportokból a hegyvidékieknek, ezért döntöttünk úgy, hogy ezúttal a nemzetközi rúdugrógálát is elhozzuk a Sirály sétányra – mondta el lapunknak Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke. – Természetesen a távolugrás sem maradhatott el, a MASZ Szuperliga keretében a magyar mezőny krémje jött el a Hegyvidékre, míg a Kölyök Atlétika Programban a gyerekek kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.”
Az ugrógála lényege, hogy a nagy stadionokkal, versenyekkel ellentétben a közönség itt valóban karnyújtásnyira lehet a sztároktól, ami mindenki számára örök élményt jelent. Ez pedig különösen a fiataloknak fontos, akiket így könnyebb megfertőzni a sport és a mozgás szeretetével.
Ezt a célt szolgálta az egész napos, közel tízórás gála részeként megrendezett MASZ Szuperliga távolugróverseny is, ami a nők mezőnyében rendkívüli izgalmakat hozott. Berecz Bernadett és Schmelcz Fanny ugyanis holtversenyben végzett az élen, 638 centiméteres eredményük egyben új versenycsúcsnak számít. A győzelmet végül jobb második ugrásával Berecz Bernadett szerezte meg, a harmadik helyen Czuth Réka végzett (592 cm). A férfiaknál a dobogó legfelső fokára felálló Bánhidi Bence 764 centiméterre „repült”, a második helyet Virovecz István (756 cm), a harmadikat Galambos Tibor (730 cm) szerezte meg.
A taktika is szerepet kapott a rúdugró gálán, amelyen némi meglepetésre az előzetesen titkos esélyesnek tartott kubai Lazaro Borges 530 centis ugrásával „csak” a harmadik helyen zárt. Sokáig úgy tűnt, hogy megdőlhet Makszim Mazurik 2010-ben még Békéscsabán elért 565 centiméteres Hopp-Parádé-csúcsa. Az 560-nal második helyezett cseh Michal Balner csak 566 centin vérzett el, míg a győztes, Szergej Kucserjanu, miután gond nélkül átvitte az 560 centiméteres magasságot, 571-en is kísérletet tett – eredménytelenül. A Hopp-Parádé rekordja végül ugyan nem dőlt meg, azért Szabó Dezső 500 centiméteres ugrásával beállította az eddigi legjobb magyar eredményt.Hopp-Parade2Sikeresnek értékelte a versenyt Spiriev Attila, aki elmondta, hogy az 560 centiméteres, győztes ugrás nemzetközi összehasonlításban is figyelemre méltó. „Eljutottunk oda, hogy a Hopp-Parádét már külföldön sem kell bemutatni, belekerültünk a világ sportnaptárába. Ennek köszönhető, hogy a nagyobb neveket is egyre könnyebben tudjuk elcsábítani a gálára” – büszkélkedett a sportigazgató.
„Nagyszerű versenynek lehettek tanúi a nézők. Tavaly és tavalyelőtt a távolugrás, most a rúdugrás volt a sláger, ebben ráadásul kis híján megdőlt a pályacsúcs” – mondta Váczi János alpolgármester, aki kiemelte: az orosz Makszim Taraszov személyében igazi sportlegenda tisztelte meg jelenlétével a versenyt. Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok rúdugró sokat segített a többi versenyzőnek, még a rúd beállításában is közreműködött.
A 43 esztendős, korábban Magyarországon edzőként dolgozó Taraszov szerint a Hopp-Parádé nagyszerűen szolgálja az atlétika népszerűsítését. Azokkal is megismerteti a sportágat, akiknek egyébként nem lenne módja arra, hogy jelen legyenek a sportcsarnokokban, és sztárversenyzőkkel találkozzanak.