Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Svabhegyi_Punkosdi_Bucsu_megemlekezessel1

Svábhegyi Pünkösdi Búcsú megemlékezésekkel

Szórakoztató műsorok, vidám beszélgetések a sörpadon, színes kirakodóvásár, sváb dallamok – ismét felejthetetlen élményekben volt részük azoknak, akik kilátogattak a Diana parkba a Svábhegyi Pünkösdi Búcsúra. A kulturális rendezvény részeként megkoszorúzták az Eötvös úti feszületet, valamint megemlékezést tartottak a hősök emlékművénél.

Színes, vásári forgatag, finom falatok, mennyei italok, izgalmas műsorok: a Svábhegyi Pünkösdi Búcsú azon hegyvidéki rendezvények közé tartozik, amit valóban vétek kihagyni.
„Már nem először járok itt, nagyon tetszik a hangulat. Az embernek egészen olyan érzése van, mintha nem a fővárosban, hanem egy szép falu búcsújában venne részt” – mondta Emőke, aki barátnőjével együtt látogatott ki a Diana parkba. „A gyerekeket a pasikra hagytuk, holnap majd szerepcsere lesz. Most mi iszunk meg egy pofa sört, eszünk egy jó bajor kolbászt, a maradék pénzünkből pedig mindenféle csecsebecsét vásárolunk” – tette hozzá nevetve Anna.
Nemcsak a vásárlók, az árusok is jól érezték magukat a háromnapos kulturális rendezvény során. A szőtteseket és népi viseleteket áruló Rózsika néni régóta jár ide. „Mindig ezen az oldalon árulom a portékáimat – mutatta. – A szőtteseket nagyon szeretik, de mellényből is visznek a vásárlók.”Svabhegyi_Punkosdi_Bucsu_megemlekezessel2A Svábhegyi Pünkösdi Búcsú megszervezését tavaly óta – a Virányosi Közösségi Ház és a Jókai Klub munkatársainak segítségével – a Hegyvidéki Önkormányzat vette kézbe, és szintén tevékeny részt vállal belőle a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület. „A búcsú évtizedek óta lehetőséget teremt a helyi német nemzetiségnek, hogy bemutassa hagyományait, kultúrája egyediségét. Elősegítette és elősegíti a sváb kultúra átörökítését, a közösségi összetartozás, az identitás megerősítését” – fogalmazott köszöntőjében Fonti Krisztina alpolgármester.
Az önfeledt szórakozás mellett a megemlékezés is fontos szerepet kapott a rendezvényen. A néhány évvel ezelőtt vandál fiatalok által megrongált, a helyi német nemzetiségi önkormányzat által helyreállított, Eötvös út 32. előtti feszületet Kocsis István, az Istenhegyi Szent László Plébánia lelkipásztora áldotta meg, aki ezután Fonti Krisztina alpolgármesterrel, valamint a Svábhegyi Hagyományőrző Egyesület tagjaival közösen helyezett el koszorút a Corpus-szobor előtt.
„Egykor nélkül nincs lesz” – e mondattal kezdte vasárnapi megemlékezését Kovács Lajos alpolgármester. A hagyományokhoz hűen a búcsú utolsó napján, a Szent László-templomban tartott pünkösdi misét követően megemlékezéssel, imádsággal egybekötött koszorúzással tisztelegtek a hősök emlékművénél, amelyet 1934-ben az első világháborúban elesett katonák tiszteletére emeltek, majd eltávolítását követően 1962-ben újra felállították, és a második világháború katonaáldozatainak nevét is rávésték.Svabhegyi_Punkosdi_Bucsu_megemlekezessel3„Sok ez a név, nem nagyon fér rá több – mondta az alpolgármester, miközben az emlékműre tekintett. – A mai kor hősei Superman és Pókember. Hősnek lenni könnyű úgy, hogy sérthetetlen vagyok. Nem rájuk kell büszkének lennünk. Van nekünk éppen elegendő hősünk, az elmúlt ezer esztendőben összegyűjtöttünk sokat. Ők a legtöbbet adták: az életüket.”
Kovács Lajos, mielőtt megkoszorúzta az emlékművet, arra kérte a jelenlévőket, hogy ha a jövőben elmennek a szobor mellett, ne csak a műalkotást lássák, hanem sok-sok ősünket, a személyes törekvéseket, döntéseket, a felelősségvállalást, az önfeláldozást és az áldozatot.

Boussebaa Mimi