Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tizenket_het_-_40_kilo_minusz

Tizenkét hét – 40 kiló mínusz

Tizenkét héten át követhették interneten az érdeklődők három szerencsés önkéntes, Csilla, Szilvia és András átalakulását (a résztvevőket több tucat jelentkező közül választották ki). A MOM Sport, az F&M Fitness and More edzőterem és a Fájdalom Ambulancia által közösen szervezett Fat No More életmód- és fogyókúraprogram létrehozói azt szerették volna bemutatni, hogy néhány egyszerű szabály betartásával, egy kis sportolással és megfelelő étrenddel milyen sokat tehetünk az egészségünkért.
A program állapotfelméréssel és orvosi testösszetétel-méréssel indult, az eredmények alapján mindhárom résztvevő saját étrendet és edzéstervet kapott. Ezt követően személyi edzők, valamint dietetikai szakemberek segítségével elkezdődött a közös munka. Az eredmény: Csilla, Szilvia és András összesen 40,6 kilót fogyott három hónap alatt, és a súlyvesztés szinte teljesen a lerakódott zsírt érintette, az izomtömegük nem csökkent.
A 48 éves Csilla elmondta, hogy eredetileg 10-12 kilótól szeretett volna megszabadulni, amit bőven túlszárnyalt. „A legnehezebb a háromóránkénti étkezés volt, mert az első hónapban nem éreztem éhséget. Néhány hét alatt eljutottam oda, hogy olyan gyakorlatokat is meg tudtam csinálni, amikről korábban még álmodni sem mertem. Rájöttem, mennyire fontos a helyes táplálkozás, különösen a fehérje–szénhidrát–arány” – beszélt tapasztalatairól Csilla. Mint hozzátette, kollégái és barátnői közül többen kértek tőle tanácsokat az életmódváltással, az edzésekkel kapcsolatban.
Az egészségesebb életmód elsajátítását és a laposabb has elérését tűzte ki célul maga elé Szilvia (31). „Az első kívánságom maradéktalanul teljesült a hasammal azonban nem vagyok teljesen elégedett, ezen még kicsit dolgozni kell. Viszont rengeteget izmosodtam, amire nem is számítottam” – mesélte. Szilviának a gyümölcsök elhagyása jelentette a legnagyobb próbatételt, ennek ellenére a diétát az edzésekhez hasonlóan nem akarja befejezni.
András 109,4-ről 89,4 kilóra fogyott le. A volt kick-boxos elsősorban az alakján szeretett volna javítani, ami olyan jól sikerült, hogy személyi edzője, a fitmodel-világkupagyőztes Vigh Domonkos javaslatára elindul a MOM Sportban rendezendő FitModel World versenyen.
„Azt hiszem, a siker kulcsa az volt, hogy mindnyájan pontosan betartottuk az utasításokat – mondta András. – Ez különösen a diétánál volt lényeges, hiszen meghatározták, miből mennyit és mikor kell ennünk. Eleinte ez nem ment könnyen, aztán egyszer csak rutinná vált, igaz, néhány étel a mai napig hiányzik.”
András a Fat No More utolsó előtti napján töltötte be a harmincadik életévét. A jeles eseményt a csapat egy csokoládétorta elfogyasztásával ünnepelte meg – összesen negyven kiló „eltüntetése” után ez igazán belefért.

sm.