Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Viranyosi_takaritas1

Virányosi takarítás

A hagyományokhoz híven az idén is nagytakarítással köszöntötték a tavaszt a Virányos Általános Iskola diákjai és tanárai. Általában egy hétvégi délelőttöt szánnak az intézmény udvarának szépítésére, azonban a hirtelen beköszöntő viharos időjárás miatt az egyik szombat délelőttre tervezett program végül elmaradt.
Helyette a tanórák szüneteiben, iskolaidő után, valamint a délutáni napközis foglakozásokon szabadították meg az intézmény kertjét és az épület környékét a zöldhulladéktól, levelektől, avartól és száraz ágaktól. A gyerekek eltüntették a gyomokat, míg a bokrok nyírása inkább a felnőttek feladata volt.
„Azt tapasztaljuk, hogy a tanulók szívesen részt vesznek a tavaszi udvarszépítésben, soha nincs hiány jelentkezőből” – mondta Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes. Az igazgató kiemelte, hogy a takarítás egyrészt kiváló közösségi program, ami még inkább összekovácsolja az osztályokat, másrészt nagyszerűen illeszkedik az iskola nevelési elveihez.Viranyosi_takaritas2A Virányos Általános Iskola vezetői fontosnak tartják a környezettudatos gondolkodás népszerűsítését. „Azon dolgozunk, hogy a hozzánk járó tanulók számára a természet szeretete és védelme életük elválaszthatatlan része legyen – folytatta Szerdahelyiné. – Az udvartakarítás során a gyerekek megtapasztalhatják a növények és a körülöttünk élő állatok érdekében elvégzett munka örömét.”
Az igazgató szerint ezúttal is remek munkát végeztek a diákok és a felnőttek, hiszen néhány nap alatt két teljes konténernyi zöldhulladékot gyűjtöttek össze.

(m.)