Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Csucskozeli_eredmenyek_a_lepcsofutason1

Csúcsközeli eredmények a lépcsőfutáson

Bár az időjárás ezúttal nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, a szokatlan hideg és a szemerkélő eső ellenére közel száznegyvenen gondolták úgy, hogy beneveznek a „Fuss a csúcsra!” lépcsőfutóversenyre, és megbirkóznak a János-hegyi Erzsébet-kilátó 134 lépcsőfokával. Váczi Kamilla megvédte címét, míg Juhász András nagyon közel került ahhoz, hogy megjavítsa az összetett pályacsúcsot.

Ötödik alkalommal szervezte meg a Hegyvidéki Önkormányzat és a Hegyvidéki Szabadidősport Kft. a „Fuss a csúcsra!” lépcsőfutóversenyt. A rendezvény ezúttal is közönségsikert aratott, a meglehetősen borongós időben 137-en vállalkoztak arra, hogy 134 lépcsőfokot megtéve minél rövidebb idő alatt jutnak fel a János-hegyi Erzsébet-kilátó tetejére. Lelkesedésüket a szitáló eső miatt enyhén csúszós pálya sem csökkentette – a szervezők folyamatosan takarították a külső lépcsőfokokat –, sőt több kategóriában az előző évinél jobb eredmények születtek, még a versenycsúcs is veszélybe került.
A 40 év felettiek kategóriáját 27,06 másodperces, kiváló idővel megnyerő Váczi János alpolgármester elmondta, az önkormányzat a New York-i Empire State Buildingnél zajló lépcsőfutóverseny mintájára hívta életre saját viadalát, amely kiválóan szolgálja az egészséges életmód, a sport és a mozgás népszerűsítését. A „Fuss a csúcsra!” elérte a célját, évről évre megtelik kicsikkel és nagyokkal a kilátó környéke. Váczi János sem egyedül érkezett a versenyre, ismét magával hozta lányát, akivel már tavaly is igazi presztízscsatát vívott.
„Bár ezúttal is sikerült legyőznöm Kamillát, a különbség kevesebb mint két másodpercre csökkent közöttünk. Az idő nem nekem dolgozik, úgyhogy lassan meg kell barátkoznom a vereség gondolatával” – jelentette ki nevetve az alpolgármester, aki szerint az ő példájuk is azt mutatja, hogy a „Fuss a csúcsra!” hamisítatlan családi sporteseménnyé nőtte ki magát.
Váczi Kamilla tehát az idén még nem tudta legyőzni édesapját, 28,44 másodperces idejével azonban címvédőként nem csupán saját kategóriáját nyerte meg, hanem a felnőtt női és az ifjúsági fiú győztesnél is gyorsabbnak bizonyult. A Vasas atlétája elmondta, hogy nem készült külön a versenyre, az edzéseken viszont rendszeresen lépcsőzik, így nem idegen tőle ez a fajta mozgás.
Csúcsközeli eredménnyel az ifjúsági kategória mellett összetettben is az élen végzett Juhász András. A TF testnevelő–gyógytestnevelő tanár szakán első éves egyetemista másfél hónapja költözött a Hegyvidékre, a versenyre pedig néhány nappal korábban egy edzőtársa hívta fel a figyelmét. Bár többször elcsúszott, sőt néhány métert négykézláb tett meg, így is 23,78 másodperc alatt teljesítette a távot, ami minden idők második legjobb eredménye, és alig egy másodperccel marad el a pályacsúcstól. „Úgy gondolom, teljesen száraz körülmények között megdönthető a rekord, ha jövőre időben értesülök az időpontról, szívesen teszek egy kísérletet” – ígérte az idei abszolút bajnok.Csucskozeli_eredmenyek_a_lepcsofutason2Négy gyermekét és feleségét is kicsábította a versenyre Tóth Frank. Az Európa-bajnok vízilabdázó szerint a lépcsőfutás legnagyobb erénye, hogy valamennyi résztvevő győztesnek érezheti magát ezért bátran ajánlható minden korosztálynak.
Kisfiával, Bálinttal együtt futott fel a kilátó tetejére Alföldi Zoltán. Bár a többféle sportágban is sikereket elérő televíziós műsorvezetőnek harmadik versenyén is sikerült 30 másodpercen belül maradnia, már nem tartja valószínűnek, hogy felül tudja múlni tavalyi, 27 másodperces idejét. „Azt hiszem, a jövőben a tisztes helytállásra koncentrálok, a csúcsdöntés Bálintra marad” – szögezte le.
Az önkormányzat és a Takarékbank jóvoltából minden lépcsőfutó az esemény logójával ellátott emlékpólót és ásványvizet kapott. Kategóriánként díjazták az első három helyezettet – az idén először külön értékelték a 40 év felettieket –, valamint a 134. nevezést leadó Völgyi Mátyást, a 134.-ként rajthoz álló Laki Botondot és a 134. helyen végző, mindössze négyéves Ember Mátét. Nem hiányozhattak a megszokott színpadi produkciók sem, a Bánóczi Cardio-Box, a Szivárvány Táncszínház, a Punto Latino Egyesület, a Csillag Születik Énekiskola, valamint Horváth Attila és csapatának harcművészeti bemutatója gondoskodott a jelenlévők szórakoztatásáról.

sm.

A győztesek

13 év alatti lányok: Szlovecsák Nóra. 13 év alatti fiúk: Azbej Teodor. Ifjúsági kategória, lányok: Váczi Kamilla, fiúk: Détár Botond. Nők: Pataki Éva. Férfiak: Juhász András. Senior nők: Osztermayer Dóra. Senior férfiak: Váczi János.