Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Floorball_vilagbajnoksag_hegyvideki_resztvevokkel

Floorball-világbajnokság hegyvidéki résztvevőkkel

Tizennégy ország részvételével a lengyelországi Babimost, Rakoniewice és Zbaszyn rendezi meg a hatodik U19-es női floorball-világbajnokságot. A magyarokat a szlovák, a svéd és a svájci csapat társaságában az „A” divízióba sorolták. A tizenkilenc fős keretben hét hegyvidéki játékos is helyet kapott, valamennyien az évek óta a MOM Sportban készülő és edző Phoenix Fireball SE csapatának tagjai. Közülük Fehér Dóra, Takács Barbara és Takács Brigitta a floorball kerületi bázisának számító Tamási Áron iskola tanulói. Mindhárman tevékeny részt vállaltak abban, hogy a Tamási nemrégiben megnyerte az országos diákolimpiát.
Ezúttal biztosan nehezebb dolguk lesz, hiszen minden idők legerősebb világbajnoki mezőnye gyűlik össze. A cél éppen ezért a biztos bennmaradást jelentő hetedik hely elérése, amihez a válogatott szövetségi kapitánya, Leitner Tamás szerint a lettekkel vívunk majd nagy harcot. A többi ország ugyanis előnyben van, a játékosok sokkal jobb körülmények között készülnek, az ott zajló bajnokságok is magasabb színvonalúak. A főszponzorként az FH Gastro támogatását élvező magyar csapatnak ennek ellenére minden esélye megvan arra, hogy a későbbiekben is a világ legjobbjai között szerepelhessen.

-os