Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Magyar_kemposok_aranyesoje2

Magyar kempósok aranyesője

Első alkalommal adott otthont világbajnokságnak a Hegyvidék. A MOM Sport Uszoda és Sportközpontban megrendezett XI. IKF Kempo Világbajnokságon és Világkupán harmincnégy nemzet ötszáz harcművésze lépett tatamira. A hegyvidéki helyszín szerencsét hozott a magyaroknak, hiszen a nemzeti válogatott a három technikai és a négy küzdelmi számban – 33 arany-, 27 ezüst- és 72 bronzéremmel – Románia és Hollandia mögött az összetett csapatverseny harmadik helyén végzett úgy, hogy mindkét irányzatban második lett.

A résztvevők nagy számára is utalt a versenyt megnyitó Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár, amikor arról beszélt, hogy a kormány mindent megtesz a sport népszerűsítése érdekében. Ennek része az a törekvés, hogy minél több kiemelt sporteseményt rendezzenek Magyarországon.
Váczi János hegyvidéki alpolgármester mindenekelőtt arra hívta fel a figyelmet, hogy rengeteg munka előzte meg a vb megszervezését. Ebben kulcsszerepe volt a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémiát vezető Lacza Ádám Illésnek, a Magyar Kempo Szövetség elnökének. Az alpolgármester külön is megemlítette a MOM Sportban az utóbbi időben elvégzett fejlesztéseket, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy az intézmény jelentős sportrendezvények házigazdája lehet.
A hegyvidéki helyszín szerencsét hozott a magyaroknak, hiszen a nemzeti válogatott a három technikai és a négy küzdelmi számban – 33 arany-, 27 ezüst- és 72 bronzéremmel – Románia és Hollandia mögött az összetett csapatverseny harmadik helyén végzett úgy, hogy mindkét irányzatban második lett. A tavalyi, törökországi vb-n és vk-n győztes magyar sportolók közül semi kempo szabályrendszerben Pásztor Ádámnak és Lacza Ábelnek sikerült a címvédés. Ábel ugyancsak világkupát nyert full kempóban, a fináléban azt az azeri fiút verte meg, akitől tavaly kikapott a döntőbe jutásért zajló küzdelemben.
A többnapos sporteseményen személyesen is tiszteletét tette a MOM Sportban többek között Soltész Miklós családügyért felelős államtitkár, Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség és a SportAccord elnöke, dr. Leyrer Richárd, a Magyar Olimpiai Bizottság Nem Olimpiai Sportágak Tagozatának és a Magyar Kick-Box Szövetségnek az elnöke, továbbá Kancho Yoshiji Soeno, a shidokan karate stílus világszövetségének első embere, Benny “The Jet” Urquidez amerikai filmszínész, karate- és kick-box-világbajnok és Nagy “Csonttörő” János profi világbajnok bokszoló.
Lacza Ádám Illés kiemelte, hogy a magyaroknak két fronton is helyt kellett állniuk. Ahogy fogalmazott, megtisztelő, ugyanakkor nehéz feladat volt vendégül látni a világ legjobb harcosait Budapesten, és nem csupán a tatamin a versenyzőknek, hanem a háttérben a szervezőknek is bizonyítaniuk kellett. Az elnök szerint összességében mindkét területen sikerrel jártak.

m.

További információk: www.hungariankempo.hu.Magyar_kemposok_aranyesoje1