Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tavaszi_kozterulet-felujitasok

Tavaszi közterület-felújítások

A következő hetekben folytatódik a Hegyvidéki Önkormányzat tavaly megkezdett járda- és lépcsőfelújítási programja. Lezárul a Csaba lépcső rekonstrukciója, korhű oszlopokat helyeznek ki a Szépkilátás lépcsőre, míg a Tusnádi és a Diana közben vadonatúj járda épül. Tovább zajlanak a kátyúzások is.

A tervek szerint halad a kijelölt közterületek felújítása. Az önkormányzat beruházásában legutóbb a Hollós út 2. szám alatti étteremmel szemben a buszmegállóhoz vezető, botlásveszélyes járdát újították fel. A szomszédos parkoló rekonstrukciója egyelőre várat magára, a terület ugyanis a BKK tulajdona, így ahhoz az önkormányzat nem nyúlhat hozzá. A befejezéséhez közeledik a Tamási Áron utcában, a Thomán István és a Hangya utca közötti szakaszon a mintegy ötven méter hosszú, lépcsős járda elfagyott betonelemeinek cseréje, és jelenleg is zajlik a Hangya utca 20. előtt a hiányzó tízméteres járdaszakasz pótlása.
Lakossági kérésre hamarosan vadonatúj járda épül a Diana közben. Így biztonságosabbá válik a közlekedés, mivel az egyébként rendkívül kis forgalmú szakaszon a gyalogosok most az útpályát kénytelenek használni. A Tusnádi közben, szintén a környéken élők javaslatára, a meglévő, azonban hiányos járda helyett aszfaltozott gyalogjáró készül.
Felújítják az Arató utca rossz minőségű járdáját az Arató köz és a Bazin utca között, amivel nem csupán a balesetveszély hárul el, hanem megoldódik a csapadékvíz elvezetése is. A Diós árok 16. és a Rőzse utca közötti lépcsősor is megújul, a törött lépcsőfokok kijavítása mellett a szükséges részekre kapaszkodókat helyeznek ki.
Heteken belül megkezdődik a Fészek lépcső rekonstrukciója: a kockakő és betonrészeket, a lépcsőfokokat és -pihenőket elbontják, majd korszerű térkővel újjáépítik. Lezárul a Csaba lépcső több ütemben tervezett átépítése, az utolsó két alsó lépcsőkaron még tavasszal kijavítják a pofafal, a lépcsőfokok, a pihenők és a korlátok hibáit. A munkálatok során a gyalogosok zavartalanul használhatják a forgalmas útvonalat.
A közeljövő egyik legnagyobb beruházása a pihenő- és lépcsőfokok kifagyott, letört kövezetének kicserélése, valamint a teljes járófelületet kifugázása lesz a Zólyomi lépcsőn. Az alapokig visszabontják és újra felépítik a Szépkilátás utcát a Tücsök utcával összekötő lépcsőt, valamint eredeti állapotában helyreállítják a mára szinte teljesen tönkrement betonkorlátot. Ugyanitt átépítik a lépcsőhöz csatlakozó, két szakaszból álló és a lezúduló víz miatt károsodott járdát. A munkálatok során alkalmazott folyókaelemekkel a csapadék elvezetését is megoldják. A Szépkilátás lépcsőhöz hasonlóan korhű elemekkel pótolják a Széchenyi-emlékhelyet az Evetke úttal összekapcsoló, tavaly felújított lépcső megrongálódott oszlopait.
Folytatódnak a kátyúzások, a következő időszakban a Hegyhát úton, a Vércse utcában, a Vércse közben, a Városkúti úton, valamint a Korányi kórházhoz vezető pihenőúton javítják ki az úthibákat. A tervek között szerepel a rossz állapotú támfalak megerősítése és a Diana park kerítésének felújítása. Ez utóbbi gondos előkészítést igényel, hiszen a korhű helyreállításhoz megfelelő köveket kell használni, és a korlát egyes ritka díszítőelemeit is pótolni kell.
A járda- és lépcsőfejlesztések mellett az önkormányzat több útépítésre írt ki közbeszerzési eljárást. Rövidesen kihirdetik a végeredményt, ezt követően még a nyáron megkezdődhetnek a közbeszerzés keretében meghirdetett nagyszabású útfelújítások.

-os