Tejivo_nyilt_a_sportcsarnokban

Tejivó nyílt a sportcsarnokban

Az első hegyvidéki Cserpes Tejivó és az első budapesti Cserpes Kiscuki nyitotta meg kapuit a MOM Sportban. A különleges belsőépítészeti megoldásokat felvonultató helyet Cserpes István tulajdonos és Pokorni Zoltán polgármester adta át a nagyközönségnek.

A sokak által ismert és kedvelt Cserpes-tejtermékek mellett friss péksüteményekkel, kávéval, kakaóval, tejturmixokkal, szendvicsekkel, salátákkal, továbbá a fővárosban elsőként kialakított Kiscuki-részlegben cukrászsüteményekkel és fagylalttal is várják a finomságokra éhes látogatókat a Csörsz utcai MOM Sport nemrég megnyílt üzletében.
„Ez a tejivó kiválóan illik a sportcsarnokhoz” – jelentette ki megnyitóbeszédében Pokorni Zoltán. A kerület polgármestere elmondta: az önkormányzat egy évvel ezelőtt vette kézbe a központ üzemeltetését, és a kinevezett igazgató, Buranits Ildikó sikeresen „töltötte meg élettel” az intézményt.
Cserpes István tulajdonos megköszönte az önkormányzatnak a lehetőséget, hogy a MOM Sportban nyithatták meg hegyvidéki üzletüket. A Cserpes Sajtműhely alapítója felidézte, két esztendővel ezelőtt, az első belvárosi tejivó megnyitásakor korántsem voltak biztosak abban, hogy sikeresek lesznek, hogy „trendi lesz egy pohár kakaó mellett beszélgetni”. Az emberek azonban felismerték az értékeiket: azt, hogy mernek valódi tejből tejtermékeket készíteni, hogy náluk rendes túró van a túrós batyuban, és igazi kakaóból készített kakaós csigát is lehet fogyasztani.
A tejivó terveit a XII. kerületben működő Sign kreatív ügynökség művészeti vezetője, Rokob Csaba készítette, az ő ötletei alapján alakították ki a jó hangulatú, vidám designelemekkel színesített helyiségeket. Két fő motívum jelenik meg az üzletben: az egyik a tejesüveg, ami nemcsak az üzlet emblémájaként, hanem más formában, például világítótestként is funkcionál, míg a másik gyakran feltűnő karakter a macska. A rajzolt állatokkal különféle történetek főhőseiként találkozhatunk számos felületen, a portáloktól a falakig.

sz.