Tiz_eve_az_Europai_Unioban

Tíz éve az Európai Unióban

Bár több mint ezer éve Európa része vagyunk, az Európai Uniónak csupán tíz éve tagja Magyarország. 2004. május 1-jén a magyarok többségének akarata (83,76 százalékos szavazati arány) alapján hazánk csatlakozott az európai nemzetek közösségéhez. Mindenkinek megvolt a maga elképzelése, vágya, aminek a teljesülését az uniós tagságtól várta. Volt, aki szabad utazást, uniós munkavállalást, tanulást, európai jólétet remélt; elhangzott sok ígéret például Bécsben nyíló magyar kávéházakról, és megszületett több új fogalom, kifejezés is, mint az euroszkepticizmus. Tíz év alatt sok minden megtörtént, és sok minden elmaradt. Az elmúlt évtizedet összegzendő, a Külügyminisztérium háromnapos konferenciát szervezett Magyarország 10 éve az Európai Unióban címmel, melynek házigazdáját, a Hegyvidéken élő Győri Enikőt, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkárát kérdeztük a csatlakozás óta eltelt időszakról.

Hogyan értékeli a 2004. május elseje óta eltelt tíz évet?

– Azt gondolom, hogy Magyarország nagy esélyt kapott, az eredmény pedig felemás.

Milyen szempontból?

– Ezt a konferenciát úgy építettük fel, hogy értékelhessünk, vagyis nem ünneplésre készülünk, hanem arra, hogy reálisan lássuk, honnan indultunk, és hová jutottunk. Ha körülnézünk közvetlen környezetünkben, itt, Közép-Európában, akkor azt látjuk, hogy bizonyos országok ugyanabból a helyzetből indulva messzebbre jutottak. A legjobb mutató egy ország fejlettségére az egy főre eső, vásárlóerő-paritáson számított GDP, és hogy az hogyan változott az uniós átlaghoz képest. E tekintetben Magyarország stabil második helyen állt a visegrádi országok között. Csehország, amely hagyományosan is fejlettebb volt – gondoljunk csak a több száz éves iparára – nem fejlődött nagy ütemben, mégis ott maradt az első helyen. Mi másodikak voltunk, ám menet közben megelőzött bennünket a sokkal mélyebbről induló Szlovákia, és utolért Lengyelország. Vagyis elveszítettük helyzeti előnyünket. Azt is egyértelműen mutatja minden szám, hogy ez a nagy visszaesés a 2000-es évek közepén következett be.

Mi volt ennek az oka?

– Sajnos az, hogy nem tudtunk úgy élni a lehetőségeinkkel, mint mások. Mivel az unió nem bánt máshogy a szlovákokkal és lengyelekkel, az okot abban látom, hogy itthon nagyon felelőtlenül gazdálkodtak a 2002 utáni kormányok, és így feléltük a helyzeti előnyünket. Egy országnak, amelyik eladósodik, és költségvetési hiányt halmoz fel, már nincs mozgástere. Ennek következtében Magyarország már az előtt nagyon nehéz helyzetbe került, hogy beütött a válság. Egy ilyen krízis mindenkit megrendít, a legstabilabb alapokkal rendelkező nyugat-európai országokat is. Mindenhol volt visszaesés – csöndben mondom, hogy egyetlenegy ország volt ez alól kivétel, ez pedig Lengyelország –, de közel sem olyan súlyos, mint nálunk. Így, sajnos, Magyarország lett az első tagállam, amelyiket meg kellett menteni. Az unió és a Valutaalap pénzének köszönhetően maradtunk „életben” 2008-ban. Azért ez nagy szégyen volt. Tudvalévő, hogy mire beütött a válság, már nem volt egy fillérünk sem, a felelőtlen gazdálkodás miatt nem volt tartalék, amihez nyúlhattunk volna. Ez megmutatkozik az adósságban, a hiányban, de abban is, hogy hagyták a lakosságot is teljesen eladósodni. Most ez látszik az országon. A lehetőség adott volt, élhettünk volna vele. 2010-ben aztán az új kormány egy egészen más felfogás mentén kezdte meg a munkát, és gazdasági értelemben véve is megkezdtük a felzárkózást. Magyarország most már stabilan növekszik, kitartóan két százalék fölött, ki tudtunk jönni kilenc év után az uniós szégyenpadnak számító túlzottdeficit-eljárás alól, és nem is kerülünk oda vissza, ez szilárd meggyőződésem, a kormány ennek érdekében mindent elkövet.

Ezt sem kaptuk ingyen…

– Természetesen ennek ára volt, növekedési áldozatot kellett hozni azért, hogy rendbe tegyük a pénzügyeket, de meg kellett tennünk, mert nem lehet a következő generációk költségére élni. Tehát mostanra rendet tettünk magunk körül, és nem mellékesen háromszázhatvanezerrel többen dolgoznak, mint négy évvel korábban…

Ez nem azt jelenti, hogy sokan külföldre mentek dolgozni, és ők is beleszámítanak ebbe a háromszázhatvanezerbe?

– Nem. Ez azt jelenti, hogy itt, ebben az országban dolgoznak. Sokan elmentek, igaz, ám teljesen érthető, hogy ha valaki jobban megtalálja a számítását külföldön, akkor kimegy. Szerintem ezért senkit nem lehet bántani. Menjenek, persze, szerezzenek tapasztalatot, de aztán jöjjenek majd haza. Az a dolgunk, hogy olyan feltételeket teremtsünk itthon, amiért érdemes hazajönniük. Például a kutatási ágazatban is elég komoly, hazatérést erősítő programok vannak, vagy gondoljunk arra, hogy a rezidens programmal már az egészségügyben is javul a helyzet. De ezek lassú folyamatok. Rombolni könnyen és gyorsan lehet, újjáépíteni nagyon lassan és nehezen. A rombolás kárát bezsákoltuk 2010-ig, onnan kell újjáépíteni. Az uniós források pedig nagyon sokat segítenek ebben a munkában. Gondoljunk csak bele: minden befizetett egy forintért három forint harminc fillért kapunk vissza, ez egyértelműen pozitív mérleg. Épült vagy megújult 2500 kilométer út, 2500 oktatási, 1200 egészségügyi intézmény korszerűsödött, több mint 500 ezer ember kapott képzést uniós forrásból. Nincs az országnak olyan szeglete, ahol ne lenne valamilyen uniós fejlesztés, tehát ezeket az eredményeket el kell ismerni.

Híradásokból tudhatjuk, hogy az Európai Parlamentben is komoly viták folynak, érdekek ütköznek, olykor nehezen átlátható döntések születnek, egyes nemzetek javára illetve rovására.

– Az Európai Unió sem egy tökéletes, kész dolog. Állandóan fejlődik, fontos, hogy Magyarország is hallassa a hangját azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen a jövőnk. Ezért van arra szükség, hogy a magyar polgárok minél nagyobb számban elmenjenek szavazni május 25-én, hogy olyan legyen az Európai Parlament, amelyik jobban érti Magyarországot. Arra szeretnék mindenkit rávenni, hogy járuljon az urnákhoz, mert azzal, hogy szavaz egy itthoni pártra, arról dönt, milyen irányba menjenek a dolgok Európában.

Támogatási ciklusonként mindig vannak kiemelt területek. A következő ciklusban minek a támogatása élvez majd elsőbbséget Magyarországon a fejlesztéspolitikában?

– Komoly fordulatot kívánunk ebben is végrehajtani. A fő csapásirány a gazdaságfejlesztés lesz, a kis- és középvállalkozások helyzetbe hozása most a legfontosabb. Olyan beruházásokba kell fektetni, amelyek aztán tartósan növekedést és munkahelyeket generálnak.

Ön a Hegyvidéken él, „hazahúzhat-e” a szíve a szakmai döntések során, és tudhatunk-e arról, mi lesz a legközelebbi hegyvidéki beruházás?

– Ezt polgármester úr sokkal jobban tudja, mint én, de eddig is több uniós program valósult meg a Hegyvidéken, így a MOM-beruházás, bölcsőde- és óvodafejlesztés. Nekem ugyanakkor az a dolgom, hogy hazahozzam a pénzt – hogy mire költik el, az már nem az én kompetenciám. Ilyen értelemben tehát nem lehetek elfogult, de hegyvidékiként én is igazi lokálpatrióta vagyok. Itt lakunk, a gyerekeim itt járnak iskolába, nagyon szeretek itt élni. Egyébként gyerekként is a hegy másik oldalán laktunk, úgyhogy ezer szállal kötődöm ide. Hosszan sorolhatnám, például a Budapesti Gyerek Síiskolába hordom a gyermekemet, a Normafánál futok vele minden hétvégén. Nagyon szeretem a kerületet, el sem tudom képzelni, hogy Budapesten máshol is élhetnék.

Antal Ildikó

Európa-napi futóverseny

Magyarország Európai Unióhoz való csatakozásának tizedik évfordulója alkalmából különleges, 10 kilométeres futóversenyt rendeznek Budapest belvárosában és a Duna-parton. Az útvonal tíz jelentős európai uniós támogatásból létrejött, emblematikus fejlesztést érint, ezek: Liszt Ferenc Zeneakadémia, Károly körút, Március 15. tér, Rudas Gyógyfürdő, Várkert Bazár, „Bubi” bicikliállomás – Batthyány téri dokkoló, Lukács Gyógyfürdő, Margit híd. A versenyen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött (www.bbu.hu/eu10).