Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Benko_Jazz_suli

Benkó Jazzsuli – ráadás a MOM-ban

Családi programra invitál Benkó Sándor és a Benkó Dixieland Band március 30-án a MOM Művelődési Központba. A délelőtt 11-kor kezdődő Benkó Jazzsuli a nagy sikerű, élő zenével illusztrált előadás felújított változata a dzsessz történetéről kicsiknek és nagyoknak.
„A Benkó Dixieland Band és én körülbelül negyven éve foglalkozunk azzal, hogy ismereteket adunk át a dzsessz világáról – kezdi az elejéről Benkó Sándor, akinek a Filharmónia által is közvetített előadások továbbfejlesztésében annak idején jó barátja, Leonard Bernstein volt segítségére. – A közösen kidolgozott programot először egy New York-i fekete iskolában próbáltuk ki. Az előadás aztán a Zeneakadémián futott nagy sikerrel Kudlik Júlia és Antal Imre vezetésével, most pedig a Művészetek Palotája jelezte, hogy felújítaná. Áprilisra ki is tűztünk két időpontot oda, de ezekre már novemberben elfogyott minden jegy. Ezért döntöttem úgy, hogy még egy előadást rendezünk, a MOM Művelődési Központra pedig azért esett a választásom, mert közeli, második kerületi lakosként ismerős és kedves számomra ez a környék.”
A Benkó Dixieland Band több mint öt évtizedes zenei pályafutása alatt minden létező szakmai és állami elismerést megkapott. Az 1957-ben alakult zenekar villámgyorsan tett szert sikerre a vasfüggönyön belüli országokban, talán ennek is köszönhető, hogy a hetvenes évektől már nyugaton is koncertezhetett.
A Montreux-i Jazzfesztivál megnyerésével 1971-ben indult nyugati sikersorozatuk. A legjelentősebb amerikai és angol dzsesszfesztiválok nagydíjai, fődíjai, „év zenekara” és „stars of the year” címei tarkítják a sort, míg 1987-ben Ronald Reagan részesítette őket kitüntető elismerésben, az amerikai nép nevében megköszönve, hogy az amerikai dzsesszt a legmagasabb szinten képviselik a világban.
A mindeközben a Budapesti Műszaki Egyetemen oktató és doktori címet szerző Benkó Sándor itthon is minden létező kitüntetést megkapott egyénileg és együttesével közösen. A valódi sikert a számos szakmai elismerés mellett a hihetetlen népszerűség igazolja a legjobban. Nem fér kétség tehát ahhoz, hogy a dzsessz elméletéről, történetéről és gyakorlatáról Benkóék előadásában hallhatják a leghitelesebb információkat a gyerekek és családtagjaik.
Beszélgetésünkben Benkó Sándor biztosít arról, hogy bár a hivatalosan megjelölt alsó korhatár 6 év, már a 3 éves gyerekek is értékelni szokták a műsort. „Ez egy igazi családi program – mondja. – Olyan, amire az unokák nagyszülőkkel, szülőkkel együtt érkezhetnek, és a tapasztalat azt mutatja, hogy senkinek nem okozunk csalódást. A zenekar élőben illusztrálja az improvizációról szóló előadást, beszélünk nagy számokról és az elmúlt százhúsz év nagy zenészeiről, bemutatjuk a hangszereket, és nem esünk kétségbe, ha a kisgyerekek zajt csapnak, vagy futkosni kezdenek.”
A programmal egyébként sokan találkozhattak már korábban, hiszen a Benkó Jazzsuliból huszonnégy részes tévéfilm készült, amelyet a közszolgálati egyes csatorna és a Duna Televízió is levetített.

Juhász Zsófia