Dokumentumfilm-ősbemutató a „málenkij robotról”

A Békés megyéből Szovjetunióba deportáltak megrázó történetei alapján mutatja be a második világháború utáni „málenkij robot” embertelenségét Sághy Gyula új dokumentumfilmje, amelyet több száz néző tekintett meg a MOM Kulturális Központ színháztermében.
„Kerületünk polgára, Sághy Gyula több mint két évtizede készíti a kommunizmus áldozatainak emléket állító dokumentumfilmjeit. Büszkék vagyunk arra, hogy többet is itt, a MOM-ban mutatott be először” – mondta Pokorni Zoltán az alkotás premierjén. A polgármester kijelentette: fontos, hogy az áldozatok, túlélők történeteit a hozzátartozókon kívül a mi korosztályunk, gyermekeink is megismerjék, mindnyájan emlékezetünkbe véssük a diktatúra gaztetteit.
„A Szovjetunióba jóvátétel miatt elhurcolt embereket mutatom be személyes vallomások alapján, valamint fényképek, archív dokumentumok és szakértők segítségével” – ismertette munkáját a rendező. Az elkövetkező hetekben Békés megye számos településén levetítik a filmet, és hamarosan a köztelevízió is műsorára tűzheti. A filmkészítés során összegyűlt dokumentumok alapján, Málenkij robot címmel képes történelmi könyv is készül diákok és pedagógusok számára.
A Békés megyei deportáltak, avagy a málenkij robot című, kétszer 50 perces dokumentumfilmben több mint harminc túlélő, valamint hozzátartozó idézi fel az elhurcolás döbbenetes körülményeit. A megszólalók visszaemlékezéseiből kiderül, a szovjetek a svábok begyűjtésére kaptak parancsot, ám vittek mindenkit, akinek németes hangzású neve volt. Sőt, sok esetben a névvel sem törődtek, ha nem volt meg az elvárt létszám, az utcán szedték össze az embereket. Főként a fiatal férfiakat vitték, de nőket, sőt gyerekeket is elhurcoltak. A filmből egy 13 éves fiú tragikus történetét is megismerhetjük.
A kényszermunkára begyűjtött embereknek megnyugtatásképpen legtöbbször azt mondták, hogy csak a közelben, illetve rövid ideig kell dolgozniuk (innen ered a magyar nyelvben málenkij robotként rögzült kifejezés: az oroszok malenykaja rabotáról, azaz kis munkáról beszéltek), valójában azonban a Szovjetunióba szállították őket, és nem néhány hétre vagy hónapra, hanem több évre. Ráadásul kemény fizikai munkát kellett végezniük embertelen körülmények között – a megpróbáltatásokat sokan nem élték túl.A dokumentumfilmben megszólalt egy idős, gyomai asszony, aki elmesélte, a vőlegényével együtt vitték el a szovjetek. Úgy tudták, hogy a Tisza-hídhoz mennek két hétre, végül azonban a Szovjetunióba kerültek, három hétig utaztak a táborukig. Ő nőként egy bányában dolgozott, s bár egy balesetben majdnem ottmaradt, végül öt év után hazakerült. Vőlegénye azonban nem volt ilyen szerencsés, ácsmunkák közben baltával elvágta a lábán az ütőerét, és két hónappal később belehalt a szövődményekbe. Holttestét jeltelen sírba temették, azóta sem tudni pontosan, hogy hol nyugszik.

sz.