Segito_munkat_vallaltak_az_Arany-diakok

Segítő munkát vállaltak az Arany-diákok

Minden évben önkéntes szociális munkát vállalnak az önkormányzati fenntartású iskolák tizenegyedikesei. A 2010-ben Pokorni Zoltán kezdeményezésére elindított program lehetőséget teremt arra, hogy a diákok – ha csak néhány napra is – részesei legyenek egy rászorulókat segítő intézmény dolgos hétköznapjainak. Így közvetlenül megtapasztalják, mennyire fontos a támogatásra szorulók számára, hogy van, akire számíthatnak a bajban.
A sas-hegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tizenegyedikesei visszajáró vendégei a Nemzetközi Pető Intézet Általános Iskola Intézményegységének, ahol a különböző fejlesztőcsoportokba járó 5–16 éves gyerekeknek segítenek.
Első alkalommal májusban mentünk az intézetbe, tavaly azonban áttettük az időpontot a második félév elejére, így nem kell attól tartani, hogy az önkéntes munka miatt tanulóink lemaradnak a tananyaggal – mondta Patkó Lajos, az Arany János iskola igazgatója. – Ilyenkor ráadásul nagyobb az igény a külső segítségre, hiszen ezekben a hetekben a konduktorgyakornokok többnyire még a vizsgáikkal vannak elfoglalva, és más iskolákból sem jönnek diákok.”
A rendelkezésre álló két és fél hétben minden osztály öt napot töltött el az intézetben, a diákok a négyórás felkészítést követően harminc óra közösségi munkát végeztek. Részt vettek a mozgás- és látássérült, valamint gyengén látó gyerekek napi ellátásában, gondozásában. Ebbe a meseolvasáson és a közös játékon kívül az etetés, öltöztetés, önellátási-önkiszolgálási teendők is beletartoztak. Mindezek mellett – a konduktorok felügyeletével – segítettek a mozgásfejlesztő foglalkozásokon is.
„Az első napokban az intézetbe járók öntöttek lelket a diákjainkba, a kezdeti nehézségeket követően viszont már minden ment a maga útján. Túlzás nélkül kijelenthető, hogy nagyon jó kapcsolat, kölcsönös ragaszkodás és szeretet alakult ki a gyerekek között” – mesélte a program szervezésében oroszlánrészt vállaló Aszódi Judit igazgatóhelyettes. Mint hozzátette, a saját osztályából kilencen további három napot töltöttek az intézetben, ahová azóta is visszajárnak. Külön kiemelte, hogy a tizenegyedikes évfolyam szinte teljes létszámban jelen volt a Petőben.
Az idén is sokakban megfogalmazódott a gondolat, hogy szociális, illetve egészségügyi munkára felkészítő iskolában, esetleg konduktornak, vagy orvosnak tanul tovább – egészítette ki kollégáját Patkó Lajos. Többen már most megígérték, hogy segédkeznek a petős gyerekek tavaszi kirándulásakor is. Még fontosabb azonban, hogy a diákok megértették, miért van szükség a gyengébbek, elesettek támogatására.
Tonesz Dóra a következőképpen foglalta össze a szociális munka során szerzett tapasztalatait: „Szerintem többet is kaptunk, mint adtunk. Megtanítottak arra, hogy ők éppen olyanok, mint a többi gyerek. Ugyanúgy nevetnek, örülnek, csak lehet, hogy nem olyan fürgék. Mi tartozunk nekik köszönettel!”

mm.