Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Csaladias_kozosseg_a_Zugligeti_iskola

Családias közösség a Zugligeti iskola

A Zugligeti Általános Iskola nem tartozik a nagy létszámú kerületi iskolák közé, ám éppen ebből fakad a vonzereje: családias, összetartó közösség tagjai lehetnek a gyerekek az elsőtől a nyolcadik osztályig. A jó közösség megőrzését, erősítését a legfontosabb feladatai között említette dr. Bernyák Adrienn igazgató, akivel vezetői megbízatásának félidejében az elmúlt évek eredményeiről és az újabb fejlesztési elképzelésekről beszélgettünk.

Amikor frissen kinevezett igazgatóként 2011 őszén interjút adott lapunknak, elmondta, hogy meg kell fordítani a gyermeklétszám csökkenésének kedvezőtlen folyamatát. Sikerült megoldást találni a problémára?

– Igen, mostanra megszűntek a létszámgondok, olyannyira, hogy a három évvel ezelőttihez képest jelenleg húsz százalékkal többen járnak az iskolánkba. A Zugligeti Általános Iskola megismertetése érdekében szervezett programokkal sikerült felkelteni a szülők érdeklődését, a nyílt napjainkra, bemutatóóráinkra, játszódélutánjainkra sokan elhozzák gyermekeiket, akik közül egyre többen kezdik nálunk az első osztályt. A tanulólétszám növekedésében közrejátszik az is, hogy egyre többen döntenek úgy, nem mennek gimnáziumba a hatodik osztály után, hanem nálunk maradnak végig, a nyolcadik osztályig. Korábban sok szülő félt attól, hogy ha nem jelentkeznek át hatodikban egy hatosztályos gimnáziumba, akkor nyolcadik után kisebb eséllyel találnak gyermeküknek megfelelő középiskolát. Többségüket az eredményeink meggyőzték arról, hogy alaptalan a félelmük: legutóbb is felvették az összes nyolcadikosunkat arra a helyre, ahová jelentkeztek.

Hogyan tudják tovább növelni az oktatás eredményességét?

– Egyes tantárgyaknál a csoportbontások bővítésével ma már jobban tudunk igazodni az egyéni igényekhez, míg az angolórák számának növelésével sikerült emelt szintre helyeznünk a nyelvoktatást. Nálunk az angolt 2011 óta az első osztálytól kezdve tanulhatják a gyerekek, az óraszám a felső tagozaton heti ötre bővült. További újdonság, hogy félévente amerikai és ausztráliai egyetemekről jönnek hozzánk hallgatók nyelvet tanítani. Az intenzív angoltanítás eredményeképpen az idén már középfokú nyelvvizsgára jelentkezik több nyolcadik osztályos tanulónk.

Mi az igazi vonzereje az egyre népszerűbb iskolának?

– A legtöbb család egyértelműen azért dönt mellettünk, mert tudják, nálunk nyugodt légkörben tanulhatnak a gyerekek, ami alapja a kiegyensúlyozott fejlődésüknek. A tanárok, diákok, szülők egymást segítő, összetartó közösséget alkotnak a Zugligeti iskolában, aminek a megőrzése, erősítése az egyik legfontosabb feladatom. Jó hangulatú intézmény a miénk, egy gyöngyszem a gyönyörű természeti környezetben. Kihasználjuk, hogy itt van mellettünk az erdő, ahol rendszeresen kirándulnak, futnak, bicikliznek a gyerekek. A sportolásra, természetjárásra iskolaidőn kívül is lehetőséget biztosítunk, télen sítáborok, tavasztól őszig országjáró gyalogtúrák, kerékpáros és evezős táborok várják diákjainkat. Célunk, hogy minél magasabb szintű tudással rendelkező, magabiztos fiatalok kerüljenek ki az iskolából, ennek érdekében igyekszünk kibontakoztatni tehetségüket. Támogatjuk őket abban, hogy vegyenek részt minél több tanulmányi és sportversenyen, a sikerek ugyanis megerősítik önbizalmukat.

Milyen fejlesztéseket szeretnének megvalósítani az intézményben?

– Százhuszonhárom éves az iskolánk, a folyamatos karbantartásnak és felújításoknak köszönhetően jó állapotban van. A fejlesztéseket az önkormányzat mellett a szülők is támogatják, segítségükkel az idén két tanteremben is kicserélhettük a padokat. Szeretnénk, ha a közeljövőben megújulhatna az udvarunk, elkészülne a focipálya rekortánborítása. A Normafa és környékének rehabilitációs tervei között az iskolánkkal szomszédos Fácános felújítása is szerepel; örülök, hogy az elképzelések szerint intézményünk lehetőséget kap majd arra, hogy ott délelőttönként termeket használjon, hiszen az egyre növekvő diáklétszám indokolja ezt.

K. D.