Fogyatekos_sportoloknak_segitenek_a_Budai_Kozepiskola_diakjai

Fogyatékos sportolóknak segítenek a Budai Középiskola diákjai

Bowlingbajnokságot rendezett a Magyar Speciális Olimpia Szövetség értelmi fogyatékosok és halmozottan sérült emberek számára. A verseny lebonyolításában a Budai Középiskola tizedik évfolyamos diákjai is közreműködtek.

A Budai Középiskola tanulói rendszeres résztvevői az értelmi fogyatékosok és a halmozottan sérült emberek sportolását és versenyeztetését biztosító Magyar Speciális Olimpia Szövetség rendezvényeinek, elsősorban a versenyek lebonyolításában segédkeznek. Az együttműködés 2012-ben kezdődött, azóta minden tanévben a teljes 10. évfolyam – ez tizenegy-tizenkét osztályt jelent – csatlakozik a 2013-ban az „Év önkéntes programja” címmel jutalmazott „Szállj be Te is!” kezdeményezéshez.
Ennek keretében a szövetség képviselője előadásokat, beszélgetéseket szervez az osztályfőnöki órákon, amelyeken elsősorban a fogyatékos emberekről, a fogyatékosság társadalmi és szociális hatásairól esik szó. Egyebek mellett arról is, hogy az elfogadás, a segítségnyújtás milyen sokat jelent a fogyatékkal élők számára. Olyan fogalmakat és a mindennapi életben óhatatlanul előforduló helyzeteket is tisztáznak, amikről a közbeszéd csak ritkán és akkor is leginkább közvetve tesz említést.
Mindemellett a „Szállj be Te is!” program révén a tanulók megismerik a Magyar Speciális Olimpia Szövetség tevékenységét és céljait. Megértik, mekkora munka, kitartás és akaraterő rejlik a fogyatékos sportolók eredményei mögött, és azt is, hogy ezeknek a sikereknek segítőként ők is részesei lehetnek. Rájönnek, hogy nem szabad egymásról felszínesen, az első benyomások alapján ítélkezni, hiszen valójában nincs különbség ép és sérült emberek között. Sokkal jobban teszik ezért, ha megismerik a másikat, és megkeresik benne mindazt, ami elismerésre méltó.
Az elméleti felkészítést a gyakorlat követi: az első évben a gyerekek értelmi fogyatékkal élő fiatalokat hívtak meg az iskolai diáknapra, és az ilyenkor szokásos sportversenyekbe is bevonták őket. A kezdeményezés nagy sikert aratott, azóta minden esztendőben megismétlik.
Az együttműködés önkéntes munkával egészült ki, aminek része, hogy a Magyar Speciális Olimpia Szövetség budapesti viadalain – húsz sportág különböző bajnokságain – állandó szerepet kapnak a hegyvidéki középiskola tanulói. Legutóbb az egyik budai üzletközpontban rendezett országos bowlingversenyen látták el a versenyzők körüli teendőket, méghozzá mindenki legnagyobb megelégedésére.
A részvétel pedig egyre inkább kiváltság. Ahogyan az egyik diák fogalmazott: egy-egy alkalommal szinte harcot vívnak a helyekért, hogy ott lehessenek az épp aktuális programon.

-os

További információk a Magyar Speciális Olimpia Szövetségről és a „Szállj be Te is!” programról: www.specialolympics.hu.