Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Várják a 100 éves házak jelentkezését

A 2011-ben életre hívott Budapest100 program az építészet és a helyi értékek iránt érdeklődő városlakók számára mutatja be a századik születésnapjukat ünneplő épületeket. A fővárosiak megkedvelték a kezdeményezést, amit jelez, hogy az elmúlt három évben több mint ötvenezren látogattak el százhatvan lakóházba és intézménybe.

Az érdeklődők bejárhatták a pincéket és padlásokat, megismerkedhettek az épületek évszázados történetével, kamarakiállításokon, házi koncerteken vehettek részt, sőt néhány helyszínen még a lakásokba, a máskor egyébként elzárt helyiségekbe is bepillanthattak. Az ünnepség alkalmából jó néhány házban kisebb felújításokat végeztek el.

Az idén április 26–27-én rendezik meg a Budapest100 programot. A rendelkezésre álló adatok szerint a Hegyvidéken 2014-ben tizenhárom ház „ünnepli” tervezésének vagy átadásának századik évfordulóját. A legtöbb érintett épület a Greguss és a Kék Golyó utca környékén, valamint a Németvölgyben található. A pontos térképes lista a www.budapest100.hu oldalon olvasható.

A programhoz még lehet csatlakozni, a közös képviselők, tulajdonosok, bérlők vagy lakók jelentkezését a balazs.maczo@kek.org.hu e-mail címen vagy a 06/30-453-3693-as telefonszámon várják a szervezők. A csatlakozó házak végleges listája áprilistól lesz fenn a honlapon.

em.