Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Adomany_a_noverszallonak1

Adomány a nővérszállónak

A Hegyvidéken élők jól ismerik a Szent János Kórházban uralkodó állapotokat: bár az intézmény saját forrásaiból igyekszik lépésről lépésre megújítani az osztályokat, számtalan területen sajnos még mindig lehangoló körülmények fogadják a betegeket.
Ám az általános kórházi lepusztultsághoz képest is megdöbbentő látványt nyújt az intézmény nővérszállása, ahol elvileg 216 kórházi dolgozót lehetne elhelyezni, gyakorlatilag azonban már nem igazán növelhető a jelenlegi, 143 fős létszám, több szoba ugyanis használhatatlanná vált az állandó beázások miatt. Azok a dolgozók sem mondhatják magukat kifejezetten szerencsésnek, akik olcsó elhelyezést kaptak valamelyik apró, egy- vagy kétágyas szobában, hiszen azon túl, hogy van fedél a fejük felett, az otthonosság érzetét nehezen találhatják meg a szovjet csapatok által hátrahagyott, romos laktanyára emlékeztető épületben.
A Kútvölgyi út és a Kútvölgyi lejtő sarkán működő nővérszálló katasztrofális állapotára annak apropóján irányították rá a sajtó figyelmét, hogy a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) budapesti területi szervezetének 4,5 millió forintos adományából elkészült az épület egyik vizesblokkjának felújítása. Az átadáson dr. Záray Gyuláné budapesti elnök elmondta, szervezetük tagjai részéről a döbbenet volt a reakció, amikor megismerkedtek a kórházi szálló helyzetével, ezért egyhangúlag döntöttek arról, hogy az itt élők körülményeinek javítására fordítják a szakdolgozók tagdíjából összegyűlt támogatási összeget.
A mostani felújítás, valamint az elmúlt években lezajlott kisebb fejlesztések az Összefogás a Kórházi Dolgozókért Alapítvány munkája nyomán valósulhattak meg. Dr. Polner Kálmán, a Szent Margit Kórház II. számú belgyógyászatának osztályvezető főorvosa, az alapítvány titkára felidézte, hogy 2008-ban, a Margit és a János kórház egyesítése során szembesült először azzal, mennyire elhanyagolt épületben szállásolják el az intézmény dolgozóit. Előbb az általa vezetett Szent Margit Kórház Vese Alapítványa vásárolt új gáztűzhelyeket és mosógépeket a közös konyhákba és a mosóhelyiségbe, majd – látván, hogy továbbra sem javulnak a lakókörülmények – 2010-ben az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének kórházi alapszervezetével létrehozták az Összefogás a Kórházi Dolgozókért Alapítványt.Adomany_a_noverszallonak2A szervezet 2010 óta közel 10 millió forint támogatást tudott összegyűjteni különböző egészségügyi szervezetektől, cégektől, továbbá orvosoktól és magánszemélyektől. Az adományokból felújítottak egy közösségi helyiséget, komfortosabb körülményeket alakítottak ki hét konyhában és az egyik mosókonyhában, s most hétből egy vizesblokkot is rendbe tettek az MESZK hozzájárulásával.
Ezek a kis fejlesztések sokat jelentenek az itt élők számára, azonban még nagyon sok a tennivaló. Dr. Polner Kálmán hangsúlyozta: a szálló teljes felújítása a cél, méltó, tisztességes és kulturált körülményeket szeretnének teremteni, amit megérdemelnének a nővérek.

sz.