Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_gyerekek_fejeztek_be

A gyerekek fejezték be

Tíz évvel ezelőtt hirdette meg első alkalommal a „Ketten írtuk” meseíró és illusztráló pályázatot az Ugocsa utcai könyvtár gyermekrészlege, hogy népszerűsítse az olvasást a hegyvidéki diákok körében. Az idén 106 illusztrációt és mesét készítettek a fiatalok, akik ezúttal A tésztapacsni című mesét fejezhették be.

Minden évben egy előre megírt mesét fejezhetnek be, illetve illusztrálhatják a történetet a gyerekek az Ugocsa utcai könyvtár „Ketten írtuk” című pályázatán. Lázár Ervin, Varró Dániel, Darvasi László, Boldizsár Ildikó, Tóth Krisztina, Békés Pál, Lackfi János, Berg Judit, Finy Petra és Bosnyák Viktória után – a soron következő szerzőt mindig a legutóbbi író kéri fel – ezúttal Balázs Ágnes lepte meg személyre szabott történettel a hegyvidéki diákokat. Így született meg A tésztapacsni című mese, amelyet a Móra Ferenc Könyvkiadó jóvoltából elsőként a pályázat ünnepélyes eredményhirdetésén vehettek kézbe az érdeklődők.
A díjátadó résztvevőit köszöntő Mátray Klementina gyermekkönyvtáros elmondta, Balázs Ágnes nevéhez számos nagy sikerű könyv fűződik. Ilyen a nyolckötetes Lufi-sorozat, ami több iskolában ajánlott vagy kötelező olvasmány, a betűket megszerettető Neveletlen ABC, valamint a nagyobbakat megszólító Már tudok olvasni-sorozat.
Az írónő szerint nagyszerű történetfolytatások születtek, valamennyi megoldás díjat érdemel. Ennél is fontosabb azonban, hogy a pályázat bebizonyította: minden híresztelés ellenére a mai gyerekek szeretnek olvasni, ami egyúttal azt is jelenti, hogy megvan a könyvet megszerettető szülői háttér. „Az olvasás magával hozza a játékot, aki pedig gyerekként megtanul játszani, használni a fantáziáját, felnőttkorában sokkal könnyebben oldja majd meg a nehézségeket” – fogalmazott Balázs Ágnes.
Voltak egészen különleges befejezések, abban azonban minden „ifjú írótárs” egyetértett, hogy a mese főhőse, a mogorva és zsémbes pulyka néni – aki karácsony előtt lerombolta a szalmakalapos hóembert, leszakította a lépcsőkorlátot díszítő fenyőágakat, letaposta az ártatlan arcú hóangyalt, így aztán nem véletlenül töltötte mindig egyedül az ünnepet finomabbnál-finomabb süteményei társaságában – a házában élő gyerekek, a szomszédok, a régi emlékek, sőt maga a tésztapacsni hatására végül teljesen megváltozik.
Az idei felhívásra 106 mese és illusztráció érkezett. A szokásoknak megfelelően minden pályázó ajándékokkal térhetett haza, a támogatóknak köszönhetően tollakat és helyezéstől függően különböző könyveket kaptak a fiatalok.

mm.