Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Minden_hazhoz_eljut_a_szelektiv_hulladekgyujtes2

Minden házhoz eljut a szelektív hulladékgyűjtés

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. októberben az egész kerületre kiterjesztette a házhoz menő szelektív gyűjtést, így már minden hegyvidéki társas- és családi háznál külön lehet gyűjteni a papír-, valamint a műanyag és fémhulladékot. Az új rendszerrel kapcsolatos tudnivalókat a cég által szervezett lakossági fórumon ismertették a MOM Kulturális Központban.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. tavaly márciusban kezdte meg a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés Budapest teljes területére történő kiterjesztését. A XII. kerület egy részén 2013 júniusában helyezték ki a papír-, valamint a műanyag és fémhulladékok gyűjtésére alkalmas tartályokat, míg az első körből kimaradt házakat az elmúlt hetek során vonták be az új rendszerbe.
A kerületszerte bevezetett – ez év végéig a főváros egészét lefedő – házhoz menő szelektív gyűjtés legfontosabb tudnivalóit az FKF projektigazgatója ismertette a MOM Kulturális Központban rendezett lakossági fórumon. Bokor István elöljáróban leszögezte, hogy az új szolgáltatásért sem most, sem később nem kell fizetniük a lakóknak, hiszen a több mint ötmilliárd forint európai uniós támogatással megvalósuló gyűjtési rendszer alapvető célja az, hogy az uniós előírásokkal és a hazai jogszabályokkal összhangban növeljék a háztartásoknál keletkező hulladékok újrahasznosításának arányát.Minden_hazhoz_eljut_a_szelektiv_hulladekgyujtes1A kék fedelű tartályokban újságok, folyóiratok, füzetek, könyvek, hullámpapírok, csomagolópapírok, kartondobozok, kiöblített italos kartondobozok (tejes- és gyümölcsleves dobozok) gyűjthetők. A sárga fedelű tartály az üdítős és ásványvizes PET-palackok, kiöblített háztartási flakonok és azok lecsavart kupakjai, tiszta fóliák (szatyrok, tasakok, csomagolóanyagok), kimosott tejes-, joghurtos poharak gyűjtésére alkalmas, továbbá ebbe tehetők a különféle háztartási fémhulladékok és fémdobozok (italos- és konzervdobozok). A fém- és műanyag hulladékok elkülönítése utólag történik válogatóműben.
Bokor István megerősítette, hogy az italos kartondobozokat és a joghurtos poharakat is újra tudják hasznosítani – ehhez ugyanis korábban nem volt megfelelő technológiájuk. Mivel a begyűjtött anyagok tisztítását az újrahasznosítás során elvégzik, ezért a flakonok, poharak öblítésére elsősorban azért van szükség, hogy az ételmaradékok miatt – különösen nyáron, a nagy melegben – ne büdösödjenek be a házakhoz kihelyezett kukák.
A négylakásos vagy annál nagyobb társasházaktól heti, míg a négylakásosnál kisebb házaktól 4 heti rendszerességgel viszik el a szelektíven gyűjtött hulladékot. A társasházaknál nagyobb, 240 literes, a családi házas, kertvárosi területeken pedig kisebb, 120 literes gyűjtőedényeket alkalmaznak. Amennyiben a kihelyezett tartályok kapacitása kevésnek bizonyul, és ezt az érintett lakóközösség jelzi az FKF ügyfélszolgálatának, indokolt esetben több, illetve nagyobb tartályt helyeznek ki. Az igazgató hozzátette: legtöbbször azért telnek meg gyorsan a szelektív kukák, mert például a műanyag flakonokat összelapítás nélkül dobják ki – ilyen esetekben a társasháznak esetleg érdemes beszereznie egy egyszerű palackpréselő készüléket.
Az FKF a szelektíven gyűjtött hulladékot csak a kiszállított tartályokból üríti, az ezek mellé rakott hulladékot – a lapra hajtogatott és összekötözött karton csomagolóanyag kivételével – nem szállítja el. Amennyiben vegyes hulladékot talál a szelektív kukában, akkor figyelmeztető nyomtatványt hagy a helyszínen, a tartály tartalmát pedig a kommunális hulladék gyűjtésekor szállítja el, és felszámítja annak költségét.
Az üveghulladékokat a továbbiakban is a közterületeken kialakított szelektív gyűjtőszigeteken lehet elhelyezni. Bár a szigetek számát a házhoz menő gyűjtés kiterjesztésével párhuzamosan csökkentik, Bokor István tájékoztatása szerint az FKF azt szeretné, ha Budapesten a meglévő több mint ötszáz gyűjtősziget legalább kétharmada megmaradna.

sz.