Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ujabb_gyalogosbarat_kozteruleti_fejlesztesek

Újabb gyalogosbarát közterületi fejlesztések

A közlekedésbiztonság növelése érdekében újabb gyalogosbarát közterületi fejlesztések fejeződtek be, és folynak továbbra is a kerület egyes részein.

A Németvölgyi út felújított szakaszának hivatalos átadásán, szeptemberben Pokorni Zoltán polgármester ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat megvizsgálja a Vas Gereben utcai felhajtó szélesítésének, valamint a villamosvágány és a Németvölgyi út közötti részen egy új járda építésének lehetőségét. A szakmai egyeztetéseket követően az ősz folyamán megkezdett munkálatok október végén befejeződtek, a gyalogjáró kialakítása mellett a hozzá csatlakozó Németvölgyi úti, rossz állapotú járda rekonstrukciója is megtörtént. A villamos utasai így már biztonságosan juthatnak el a Vas Gereben utcai megállótól a Németvölgyi úti, szigetes gyalogátkelőig.
Szintén a közlekedésbiztonság növelése érdekében a tervek szerint november első hetében befejeződik a Tamási Áron utcát a Dobsinai utcával összekötő lépcső, valamint közlekedő teljes átépítése. Rendkívül forgalmas útvonalról van szó, a Tamási Áron iskola diákjai naponta használják, hiszen azon keresztül jutnak el az intézményhez tartozó Dobsinai utcai épülethez. A régi, húsz méter hosszú, rossz állapotú lépcsőt az alapokkal együtt elbontották, helyette vadonatúj, korláttal és folyókával ellátott, támfallal védett térköves lépcső készül, valamint a felső részen leaszfaltozzák a lépcsőhöz vezető járdaszakaszt.
A környéken élők kérésére november első hetében megkezdődik az idén felújított Zólyomi lépcsőt és a Németvölgyi út szervizútját összekötő, mintegy harminc méter hosszú járda átépítése. A hepehupás bazalt nagykockaköveket felszedik, átválogatják és kipótolják, majd az újonnan kialakított szegélyek között fugázva újrarakják a burkolatot, ezzel sima, botlásmentes járórész jön létre.
Megváltozik a gyalogátkelőhely kialakítása a Kék Golyó és a Ráth György utca csomópontjában. A rendőrség javaslatára, a Budapesti Közlekedési Központ egyetértésével, az önkormányzat a zebra előtt két viacolorral burkolt, esztétikus, úgynevezett szűkítőfület épít. Ezek lassítják az autókat, egyúttal az úttesten lévő zebraszakaszt is rövidítik, így gyorsabb és biztonságosabb lesz az átkelés.
Továbbra is népszerű a „Hegyvidék” okostelefonos alkalmazás Jó utat! modulja, aminek köszönhetően az utóbbi időszakban több balesetveszélyes úthibát javíttatott ki az önkormányzat.

*

A kerület több pontján kell számítani forgalomkorlátozásokkal járó közműépítésekre novemberben. A Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás megrendelésére folytatódik a hegyvidéki csatornahálózat fejlesztése.
A következő hetekben a Galgóczy utcában (a 20-as szám és a Felső Svábhegyi út között), az Alkony út 7–19. között, az Adonis utca és a Gyöngyvirág út 7. között, a Városkúti köz 1. és 5/a között, a Kikelet utca 50–52. között, az Ada utca 5/b és a Városkúti köz között, az Istenhegyi lejtő 4. és a Zsolna utca 36. között, a Hableány utca 6/a és a Tündér utca között, a Kakukk út 14–23. között, a Szendrő köz 8. és a Szendrő utca között, a Szendrő utca 13–28. között, az Óra köz és az Óra út 11/b között, az Óra közben, a Lóránt út és az Óra út között, valamint a Lóránt út 16. és az Óra köz között dolgozik a kivitelezést végző Pulzus Plusz Kft. Ezeken a szakaszokon teljes útlezárásra kell számítani.
Továbbra is zajlik az I. kerületi Kosciuszko Tádé utca és az MTA Központi Fizikai Kutató Intézet közötti 10 kV-os kábelhálózat kiépítése. A járdaszakaszok felbontásával és a csatlakozó utcák átvágásával járó munkálatok a Győri út–Csörsz utca–Apor Vilmos tér–Szendi árok–Németvölgyi út–Érdi út–Márton Áron tér–Törökbálinti út–Irhás árok–Adorján út–Nőszirom utca–Magas út–Konkoly-Thege Miklós út vonalat érintik. A kivitelező EVK 2013 Konzorcium várhatóan teljesen lezárja az útpályát az Adorján úton.
Elektromos kábeleket újítanak fel a Hegyhát út 9–19. között, a Lidérc közben (a Törökbálinti út és a Lidérc utca közötti páratlan házszámú oldalon), az Őzike út 31–33. előtt, a Felhő utca 10–20/a között, a Városmajor utca 1/a-tól a Magyar jakobinusok terén keresztül a Maros utca 16.-ig, a Zsámbéki utca 7. és a Törpe utca között, a Törpe utca 4–12. között, a Goldmark Károly utca 3.–Székács utca 7. között, valamint a Tóth Lőrinc utca 6.–Ráth György utca 9. között.
A UPC kábelfektetést végez a Ráth György utca 10.–Tóth Lőrinc utca 5. közötti járdaszakasz alatt (a Kék Golyó utca és a Tóth Lőrinc utca átvágásával), valamint a Győri út 18–20. és a Táltos utca 15/b közötti közterületen. A Goldmark Károly utcában (a Határőr út és a Tóth Lőrinc utca között), valamint a Győri úton (a Bán utcánál) vízvezeték-rekonstrukció lassítja a közlekedést.

sm.