A_legszebb_szuletesnapi_ajandek2

A legszebb születésnapi ajándék

Bohóc vagy színésznő szeretett volna lenni. Sokféle sportot kipróbált, de mint mondja, „sehová nem kellett”. Aztán jött a tájfutás. Az első versenyen csapatával a harmadik lett – más kérdés, hogy összesen három induló volt. Mégis beleszeretett a sportágba, és egy világot sikerült lefutnia. Aztán minden szertefoszlott… A nemrég szabadidősport kategóriában a MOB Fair Play-díjával kitüntetett Monspart Saroltával beszélgettünk életről, halálról és arról, hogy mindig küzdeni kell. Önmagunkért, másokért, mindenkiért.

Hogy van mostanság?

– Ha röviden kérdezi, akkor köszönöm, jól. Ha hosszabban, akkor azt mondom, nagyon nehezen viselem a nyugdíjas létet.

Pedig rengeteget dolgozik. A többi között időseknek tart előadásokat az egészséges életmódról. Miről szólnak ezek a találkozások?

– Az időseknek mindig azt mondom, ha dolgoztunk negyven-negyvenöt évig, akkor most sem állhatunk le. Nem mutatjuk, hogy nem érezzük jól magunkat, csak akkor sírunk, ha senki nem lát, és fontos fortélyokat kell iktatnunk az életünkbe! Az étkezésre különösen oda kell figyelni. Mindig hangsúlyozom, hogy hatvan után kistányérról, hetven után teás tányérról, nyolcvan felett pedig kávéstányérról eszünk. Nagyon nehéz kirángatni őket a helyzetükből, megváltoztatni az életfilozófiájukat. Általában a humorral próbálkozom.

Mondana egy példát?

– Juliska szereti a férjét, Józsit. Eteti, eteti, majd Józsi, mivel egészségtelen életmódot folytatott, megy a temetőbe. Pedig Juliska csupa szeretetből etette. Próbálom nekik elmondani, hogy akkor etessük Józsit, ha megcsalt, vagy csúnyán bánik velünk. Na, akkor főzzük neki a kedvencét, tegyük a tányérra a hatodik szelet rántott húst, vigyünk neki pálinkát… Nincs az a bíróság, amelyik bebizonyítaná, hogy a felesége ölte meg. Ezen jókat kacagnak, de közben végiggondolják a dolgot. Száraz tényekkel is érvelek. Az egyik ilyen, hogy az első világháború után több mint négyszázezer, a második világháború után hatszázezer, míg 2009-ben a KSH adatai szerint nyolcszáztizennégyezer özvegyasszony élt hazánkban.

Miért érzi szívügyének Józsi, Juliska és a többiek életét?

– Sokáig élsportoló voltam, aztán jött a kullancsbetegség. A Jóistenen múlt az életem. Egy hétig nem tudtam magamról, édesanyámnak szóltak, ha hívő, hívjon papot. Aztán hirtelen felébredtem, az orvosok sem értették a dolgot. Később rájöttem, Isten azért nem vitt magával, mert célja van velem. Mindig azt gondoltam, életem végéig futni fogok. Most is azt csinálnám, csak akkor lehet, hogy nem lenne férjem, gyerekem, unokám. Nagyon örülök, hogy van családom, de akinek nincs, az nem tudja, mit veszít. Én sem élhettem volna át az érzést, amikor a gyermekemet megsimogatom, azt, hogy milyen anyának vagy feleségnek lenni. Nagyon boldog vagyok. Tíz évembe került megtanulni az alázatosságot.

Nem lehetett könnyű elfogadnia azt, hogy szertefoszlott minden, amit felépített, amiért küzdött.

– Mindig veszekedtem a Jóistennel. Számtalanszor feltettem a kérdést: mi lett volna, ha…? Miért pont én? Egyszer egy papnak azt mondtam, hogy Isten nem igazságos. Annyi gonosz ember van, miért pont egy jó tájfutóval kell ezt tennie. Erre csak annyit felelt, hogy a Jóisten igazságai mások, mint az embereké. Nem értettem, de ma már minden világos.

Mi volt az első gondolata, amikor felébredt?

– Arra emlékszem, hogy megkérdezték a nevemet, és hogy mióta alszom. Azt hittem, csak egy nap telt el, pedig egy hete feküdtem már. Lassan beszéltem, a csészémet sem tudtam felemelni. Tele voltam csövekkel, tudtam, nagy baj van. Két erdésszel feküdtem egy szobában az intenzív osztályon. Nekik is kullancsbetegségük volt. Láttam, ahogy meghalnak. Nekem mázlim volt, fiatalabb voltam, s mivel sportoltam, a szervezetem jól tudott regenerálódni. Végig azon gondolkoztam, hogy most június van, beteg vagyok, és ősszel rendezik a tájfutó-vb-t. Pár hetet kihagyok, nem olyan nagy baj az… Fejben a novemberi tokiói és New York-i maratonira készültem, ahová a ’78-as atlantai szereplésem után hívtak meg. Nagyon lassan vettem tudomásul, hogy ez nem így lesz… Egyedül, vonattal lementem Pécsre egy híres idegsebészhez, akkor már valamennyire tudtam mozogni. Megnézett, majd elmondta, hogy soha nem fogok már jól futni. Hazafelé végigsírtam az utat. Az első utcai versenyen én lettem az utolsó, pedig azelőtt mindig elöl voltam. Eldöntöttem, ha már nem futhatok, akkor segítek másoknak. A lehetőségek is megtaláltak.

Emlékszik az első versenyére?

– 1960-ban volt, csapatban kellett futni. A harmadik helyen végeztünk, még az újságba is bekerültünk. Apámtól meg is kérdezték a kollégái, hogy nem a lánya neve szerepel-e a cikkben. Nagyon büszke volt! Aztán otthon mondtam neki, hogy jól van, papa, de ne mondd meg senkinek: összesen három induló volt, tulajdonképpen utolsók lettünk…

Végül miért lett tájfutó?

– Négyen voltunk testvérek, nagyon szegény családból származom. A szüleim úgy gondolták, a lánynak otthon a helye. Menekültem a házimunka elől, ezért mindenféle sportot kipróbáltam, de sehova sem kellettem. Például kézilabdáztam is, elfoglaltam a fél kaput, de a másik felén bement a labda. Gimnáziumban szerettem meg a tájfutást.

Ha nincsenek a sikerek, milyen szakmát választott volna?

– Bohóc vagy színész szerettem volna lenni, de egyiknek sem voltam jó. Amikor a suliban előadtuk a János vitézt, én játszottam az öreg francia királyt. Végül matematika–fizika szakos tanár lettem, s a jó tanár kicsit színész is.

Ha akkor valaki azt mondja, hogy világhírű tájfutó lesz, hitt volna az illetőnek?

– Biztos, hogy nem. Röhögtem volna az egészen… Persze, végül elhullott a bohóc, és ennek örülök is.

A Városmajor mindig fontos szerepet játszott az életében. Mit szól az új futókörhöz?

– A Majorban minden bokrot ismerek, rengeteget edzettem ott. Ráadásul mellette lakom. Hamarosan betöltöm a hetvenet, nem tudom, mit kapok a szülinapomra, de a legszebb ajándékot már a magaménak tudhatom: a futópályát, ahová mindennap kijárok. Csodálatos – annak ellenére is, hogy nagyon lassan haladok rajta.A_legszebb_szuletesnapi_ajandek3

Boussebaa Mimi

A testmozgás leghitelesebb hirdetője

Az idősek világnapja alkalmából Idősekért-díjat adományozott Monspart Saroltának Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Az indoklás szerint „ahol futásról, mozgásról, egészségben élt életről van szó, Monspart Sarolta ott van. Aktív futóként kimagasló eredményeket ért el. Hosszú ideje azért dolgozik, hogy mások is – korosztálytól függetlenül – felismerjék a mozgás, az egészséges élet örömét. A szabadidősport, az egészséges élet, a futás, a testmozgás leghitelesebb hirdetőjeként ismerhetjük őt.” A magyar amatőr futóélet egyik alapítója számos egyéb kitüntetés birtokosa: kétszer kapta meg a Magyar Népköztársaság Sport Érdemérem arany fokozatát, Kiváló Sportoló, Érdemes Sportoló, Fair Play-díjas, tavaly átvehette a köztársaság elnökének érdemérme kitüntetést. Tájfutó-világbajnok, tizennégyszeres magyar bajnok, hatszoros magyar sífutóbajnok. Jelenlegi pozíciójában azért harcol, hogy méltóképpen elismerjék a nem olimpiai sportágakat, és hogy a nők egyenrangú szereplői legyenek a sport világának.