Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Muveszet_hatarok_nelkul

Művészet határok nélkül

Több tízezer látogató, húsz nemzet, ötszáz művész, több ezer műtárgy – négy évvel ezelőtt a Hegyvidéken mutatkozott be az Art Market Budapest (AMB), amit ma már Európa egyik legjelentősebb művészeti vásáraként tartanak számon. A nagyszabású rendezvény ezúttal október 9–12-ig a Millenáris Parkban várja a kortárs művészetek kedvelőit. Sikerekről, célokról és tervekről beszélgettünk az AMB alapító-igazgatójával, Ledényi Attilával.

A Hegyvidéken indult útjára 2010-ben a kizárólag kortárs alkotásokat felvonultató Art Market Budapest. Akkor Pokorni Zoltán polgármester történelmi fordulópontnak nevezte a kulturális vásár életre hívását. Négy évvel ezelőtt gondolták volna, hogy a kelet-európai régió legjelentősebb művészeti vásárává növik ki magukat?

– A polgármester úr akkori megállapításaival tökéletesen egyetértve így, négy esztendő távlatából megerősíthetem a 2010-es merész kísérleti kiállítás megnyitásakor elhangzottakat. A megelőlegezett bizalomért hálásak vagyunk ma is, amikor kijelenthetjük, hogy októberben immár Kelet-Európa vezető kortárs vásáraként, Magyarország legnagyobb kortárs kiállításaként nyílik meg az Art Market Budapest.

Nagyszabású vásáraikahogyan fogalmaznakegyszerre globálisak és lokálisak. A művészetben nincsenek kulturális különbségek?

– Az Art Market Budapest a globális képzőművészetet friss, újszerű tartalommal igyekszik inspirálni, felfrissíteni. Erre Budapesten nyilván elsősorban a volt szocialista országokból érkező kiállítási tartalom lehet alkalmas, de a vásárra húsz országból érkező kiállító sok régión kívüli művészt is felvonultat. Az ő esetükben is az újszerűség és az inspiratív jelleg, a globális hatás a hangsúlyos elvárás.

Miért tekintik szívügyüknek a fiatal művészek sorsát?

– Elsősorban természetesen a fiatalabb művészgenerációk alkalmasak arra, hogy a kiállított anyag friss és inspiráló, ha kell, akár provokatív is legyen. De az Art Market Budapesten bemutatkozó több mint ötszáz alkotó között helyet kapnak az érettebb generáció tagjai, a már befutott sztárok is.

A Millenáris Park B, C és D épületének hatezer négyzetméterén húsz nemzet száz kiállítója több mint ötszáz művész több ezer műtárgyát mutatja be október 9–12-ig. Mire számíthatnak a művészetkedvelők?

– A valóban elképesztő mennyiség mellett elsősorban a színesség, a műfajok, stílusok rendkívüli sokrétűsége az, ami különleges vonzereje az eseménynek. Ráadásul a kiállítási csarnokokon kívül, a szabadtéren is műalkotásokkal, egy több tucat tárgyból álló szoborparkkal találkozhatnak a látogatók.

Mikor érkezik el az a pont az Art Market Budapest életében, amikor azt mondják: „igen, elértük a célunkat”?

– Mivel minden évben, sőt, szinte hónapról hónapra újabb célokat fogalmazunk meg magunknak az esemény folyamatos fejlesztése érdekében, ezért valószínűleg soha nem leszünk teljesen elégedettek. Ha viszont arra gondolunk, hogy a fő cél színvonalas és emlékezetes kulturális élményt nyújtani a több tízezres közönségnek, akkor már célba értünk.

B. M.