Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Onkormanyzati_segitseg_a_Janos_korhaznak

Önkormányzati segítség a János kórháznak

Félmillió forint támogatással segíti a Hegyvidéki Önkormányzat a Szent János Kórház három osztályának működését. A koraszülött részlegen korszerű életjelmonitort helyeztek üzembe, a szemészeten hangbehívó rendszer kialakítása kezdődött el, a gasztroenterológián pedig speciális, diagnosztikai célú tablettát vásároltak a hozzájárulás összegéből.

„A Szent János Kórház biztosítja a hegyvidéki családok fekvő- és járóbeteg-szakellátását, ezért az önkormányzat erejéhez mérten igyekszik minden segítséget megadni az intézménynek” – mondta Kovács Lajos alpolgármester abból az alkalomból, hogy a kerület támogatásával három osztályon is fontos, a betegek jobb ellátását szolgáló beszerzésekre nyílt lehetőség. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat évről évre támogatja a kórházban az ellátás körülményeinek javítását, és a továbbiakban is szeretne hozzájárulni a korszerűbb feltételek megteremtéséhez.
A képviselő-testület a szeptember végi ülésén szándéknyilatkozatot fogadott el arról, hogy a következő öt évben összesen 250 millió forinttal kívánja támogatni a Szent János Kórház fejlesztéseit. Ennek feltételeként szabta, hogy kezdődjön meg a János kórház és a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbje közti szakmai integráció, az ezzel együtt járó pénzügyi előnyök kihasználásával ugyanis további jelentős, milliárdos nagyságrendű fejlesztési forrásokhoz juthatna az intézmény.
„Egy perspektivikus kapcsolat alakul, ami stabilizálhatja a kórház helyzetét” – jelentette ki az alpolgármester által is említett szakmai integráció kapcsán dr. Nyulasi Tibor, a Szent János Kórház orvos-igazgatója. Mint elhangzott, a fejlesztési tervek közt szerepel, hogy a hét minden napján 24 órában el tudják látni a betegeket az összes szakterületen, a jelenlegi rendszer szerint ugyanis ügyeleti időszakokban egyes problémák esetén pesti kórházakba irányítják a budai embereket. Az igazgató kiemelte, hogy a János kórház fejlesztésére felajánlott minden összeg nagy segítséget jelent, hiszen ez teremt lehetőséget újabb beruházásokra, így tudják javítani az ellátások színvonalát.
A Hegyvidéki Önkormányzat ezúttal a Szent János Kórház osztályaihoz kapcsolódó három alapítvány támogatásával nyújtott segítséget az intézménynek, összesen félmillió forint összegben. A gyermekosztály koraszülött részlege az Aprónép Alapítvány a Gyermekek Megsegítésére elnevezésű szervezet közreműködésével olyan korszerű életjelmonitort szerzett be, amelyik már az 1300-1500 gramm súlyú babák megfigyelésére is alkalmas. Az oxigénszaturáció, pulzusszám, vérnyomás mérésére, valamint EKG-vizsgálathoz egyaránt használható készülék nagy előnye, hogy hordozható, akkumulátorral is működik, így akkor is szolgáltat adatokat, amikor a gyermeket valamilyen vizsgálatra kell szállítani.Onkormanyzati_segitseg_a_Janos_korhaznak2A Dr. Palich-Szántó Olga Alapítványnak nyújtott támogatással a szemészeti osztályon építenek ki új hangbehívó rendszert. Két évvel ezelőtt a szemészeti járóbeteg-szakrendelő a szemészeti osztály mellé költözött, aminek nagy előnye, hogy az osztályon megtalálható, ám nehezen mobilizálható műszerparkhoz már minden szakrendelő (gyermekambulancia, retinaambulancia, laserambulancia) szinte azonnal hozzáfér, és nem kell a betegeknek a kórház épületei közt bolyonganiuk a különböző szemészeti vizsgálatokat keresve. Sajnos azonban a jelenlegi adottságok sem mondhatók tökéletesnek – a hosszú, folyosós rendszerű váróhelyiségben a látássérültek nehezen tájékozódnak –, ezért döntöttek a hangos behívó rendszer kialakítása mellett.
A belgyógyászati és gasztroenterológiai osztály a Dr. Kunitzer István Alapítvány bevonásával a 13C-urea jelzésű izotóp teszttabletta vásárlásához kapott segítséget az önkormányzattól – a készítmény beszerzését ugyanis nem támogatja az Országos Egészségpénztár. A diagnosztikai célú gyógyszer a Helicobacter pylori kórokozó jelenlétét tudja kimutatni, amely az emberi szervezetben gyomorfekélyt és krónikus gyomorhurutot idézhet elő.

sz.