Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Bizalom_nelkul_elkepzelhetetlen

„Bizalom nélkül elképzelhetetlen”

Az idén is a Semmelweis-napi ünnepségen díjazta a Hegyvidéki Önkormányzat a kerületi egészségügyben dolgozó szakemberek önzetlen és elkötelezett munkáját. A képviselő-testület döntése értelmében Polgármesteri elismerő oklevelet kapott Egri Sándorné körzeti nővér, aki huszonhét éve gondoskodik a betegekről a zugligeti felnőtt háziorvosi rendelőben. Vele beszélgettünk munkájáról, a gyógyításról és hivatásbéli hitvallásáról.

Mikor ismerkedett meg az egészségügyi hivatással?

– Erdélyben születtem, a középiskolát a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végeztem, ott érettségiztem 1972-ben. Ezt követően a vajdahunyadi egészségügyi technikumban tanultam, ahol nagyon erős alapokat és komoly gyakorlati képzést kaptam. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy igazán megszeressem az egészségügyi pályát. Első munkahelyemen, a nagyenyedi tüdőszanatóriumban három műszakban osztályos nővérként dolgoztam. Ez kiváló tanulóidő volt, hiszen sok esetben évekig nyomon követtük a kórház krónikus betegeinek sorsát. Ennek köszönhetően már a pályám elején megtapasztalhattam a gyógyító tevékenységhez kapcsolódó lelki támogató szerep fontosságát.

Hogyan került a Hegyvidékre?

– 1977-ben kötöttem házasságot, majd a következő évben Magyarországra települtem. Tavasszal költöztem Budapestre, és három hét múlva már a Szent János Kórházban dolgoztam. Visszatekintve azt kell mondanom, jókor voltam jó helyen, hiszen azonnal izgalmas feladatot kaptam: az akkor induló reuma szakrendelőt kellett berendezni, elindítani a Pethényi közben. Hamar beilleszkedtem az új környezetbe, de nem is sejtettem, hogy máig több mint harminchét évet töltök el a hegyvidéki egészségügyi ellátás területén.

Mivel foglalkozott a Szent János Kórházban?

– Több szakrendelőben is kipróbálhattam magam. Dolgoztam a diabetes-, valamint a bőr- és nemibeteg-gondozóban, az üzem-egészségügyi szakrendelésen, másfél évig pedig a rendelőintézeti vezető főnővér mellett. Rengetet tanultam, az összetett munka jó rálátást adott a szakrendelők és a körzeti rendelők működésére. Olyan tapasztalatokat szereztem, amiket a későbbiekben kamatoztatni tudtam a háziorvosi rendelőben. Már akkor is arra törekedtem, hogy az adminisztratív munkakör mellett közvetlenül a betegekkel foglalkozhassak.

Ez is hozzájárult ahhoz, hogy egy háziorvosi rendelőben vállalt munkát?

– Részben igen, bár azért már a János kórházban is kapcsolatban álltam a páciensekkel. Ezt szerettem volna mindennapossá tenni, így kapóra jött a zugligeti rendelőben meghirdetett állás. Ráadásul akkoriban az Árnyas úton laktunk, úgyhogy kétszeresen is hazatérhettem. 1986-ban kezdtem, egy évvel később itt ismertem meg dr. Török Katalint, akivel azóta is – immár huszonhét éve – közösen dolgozunk körzetünk lakóinak egészségéért.

Nagy kihívás ez?

– Közel kétezer-hatszáz beteg ellátásáért felelünk, ami nagyon komoly koncentrációt, rengeteg időt és energiát igényel. Török doktornő, ha kell, a szabadidejét sem kímélve törekszik a minél hatékonyabb gyógyításra. Nem klisékben, hanem az egyéni problémák megoldásában gondolkodik, amiben igyekszem a segítségére lenni. Fontosnak tartjuk a prevenciós tevékenységet, ezért a rendeléseken hangsúlyt helyezünk a mozgás, a helyes táplálkozás és az egészséges életmód népszerűsítésére. Figyelmet fordítunk a felvilágosításra is, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a krónikus betegek együtt tudjanak élni az állapotukkal. Arra tanítjuk őket, hogy vezessenek vérnyomásnaplót, vagy rendszeresen jegyezzék fel vércukorszintjüket.

A Polgármesteri elismerő oklevél átadásakor elhangzott, hogy körzeti nővéri teendői mellett a gyógyítás más területeivel is foglalkozik. Mesélne erről?

– Szükségét éreztem, hogy a hagyományos megoldások mellett olyan utakat is megismerjek, amelyekkel – a betegek érdekeit szem előtt tartva – tovább tudok lépni. Az elmúlt húsz évben gyógymasszőri, természetgyógyászi, fülakupunktúrás addiktológusi, transzperszonális pszichológusi és NLP (neurolingvisztikus programozás) mester végzettséget szereztem, valamint az érzelmi felszabadító technikát (EFT) is elsajátítottam. Rendeléseink látogatottsága nagyon magas, a telefonos megkeresésekkel együtt nem ritka a napi nyolcvan-száz fős betegforgalom. Ennek kezelésében sokat segítettek a tanult technikák, valamint annak feltérképezésében is, hogyan hat egymásra a test, a lélek és a szellem. Betegségeink mögött mindig érdemes megkeresni a mögöttes lelki folyamatokat.

Hogyan foglalná össze röviden szakmai hitvallását?

– Azt tartom a legfontosabbnak, hogy az adott problémákra és emberekre hangolódva mindig „jelen legyek”, azaz számíthassanak rám a betegek. Ezzel tudom leginkább segíteni a doktornőt abban, hogy az ellátás a megszokott, magas szakmai minőségben, humánusan történjék. A szívemen viselem a hozzánk fordulók sorsát, örömmel tölt el, amikor a környékünkön vásárlás közben, vagy akár a buszmegállóban megszólítanak, kikérik a tanácsomat. Ez a bizalom jele, ami nélkül elképzelhetetlen jó munkát végezni az egészségügyben. Éppen ezért úgy érzem, a polgármesteri elismerés egy kicsit ennek a felém áramló bizalomnak a megmutatkozása is – ez pedig nagyon jó érzés.

Knp.