Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Folytatodnak_a_zoldprogramok

Folytatódnak a „zöldprogramok”

Az önkormányzat kiemelten fontosnak tartja a környezettudatos gondolkodás és a természetvédelem népszerűsítését. Az idén ősszel is folytatódnak a hagyományos kerületi „zöldprogramok”, a közterületi virágültetések, a szervezett hulladékgyűjtések. A Gesztenyés kertben fákat telepítenek, míg a Magyar Elektromobilitás Napján árammal működő autó tesztvezetésére nyílik lehetőség.

Az önkormányzat környezetvédelmi programjai egyszerre erősítik a kerület zöld jellegét, és hozzájárulnak a környezettudatos gondolkodás népszerűsítéséhez. Kovács Lajos, a környezetvédelemért felelős alpolgármester elmondta, hogy szeptember végén kezdődnek a hagyományos közterületi virágültetések. A mintegy hatezer tő árvácska, valamint a díszkáposzták a kerület huszonhárom pontját díszítik majd.
„Az utóbbi években folyamatosan bővítettük a virágos helyek számát, a többi között a megszüntetett Ráth György utcai és Ágnes úti szelektív hulladékgyűjtő szigetek helyén is ágyásokat alakítottunk ki. Szintén új virágos rész a Királyhágó téri nárciszliget, ahol az évszaknak megfelelően más virágok is nyílnak” – sorolta az alpolgármester.
A lakosság novemberben ismét leadhatja a kerület két pontján a háztartásokban felgyülemlett papírhulladékot, valamint a rossz, kidobásra ítélt elektronikai eszközöket, elemeket, akkumulátorokat. Az önkormányzat kétszázezer forinttal járul hozzá a Gesztenyés kert fasorának megújításához. A támogatásnak köszönhetően tovább nő az aknázó molynak ellenálló, rózsaszín virágú gesztenyefák száma a parkban.
Ezúttal is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjaihoz a Hegyvidéki Önkormányzat, amely a Magyar Elektromobilitás Szövetséggel karöltve szeptember 17-én a MOM Kulturális Központba várja az alternatív, null emissziós közlekedési eszközök iránt érdeklődőket. Az itteni elektromosautó-tesztvezetésre a szövetségen keresztül lehet regisztrálni.
Szeptember végén ismét a Hegyvidéken tart konferenciát a Klímabarát Települések Szövetsége, amelynek elnöki tisztét a Hegyvidék alpolgármestere tölti be. „A törvényi szabályozásoknak megfelelően változik a házi szelektív hulladékgyűjtés rendje, novembertől a Hegyvidéken is az FKF Zrt. feladata a hulladékgyűjtők ürítése. A tudnivalókról október huszonkettedikén lakossági fórumot szervez a közszolgáltató” – emelte ki Kovács Lajos, aki a közterületi hulladékgyűjtő szigetek sorsával kapcsolatban is szolgált újdonságokkal. Várhatóan október végéig a közel ötven sziget harmada véglegesen megszűnik, harmada változatlanul megmarad, a maradék helyszíneken pedig kizárólag az üvegeket lehet majd kidobni.

-ály