Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ketszaz_kutyapiszokgyujto

Kétszáz kutyapiszokgyűjtő a kerületi közterületeken

Ismét nőtt a hegyvidéki kutyapiszokgyűjtők száma, az önkormányzat az elmúlt hetekben újabb ötven speciális kukát helyeztetett ki. A kétszázadik „dizájnszemetest” Pokorni Zoltán polgármester és Váczi János alpolgármester szerelte fel a Zugligeti út és a Csermely út találkozásánál.
„Változatlanul fontosnak tartjuk, hogy a kutyatartókkal együttműködve meg tudjuk őrizni közterületeink tisztaságát” – mondta Pokorni Zoltán. Kiemelte, hogy az önkormányzat által két évvel ezelőtt meghirdetett, nagy sikerű reklámkampánnyal kísért kutyapiszok elleni küzdelem nem ért véget.
A polgármester felidézte, hogy 2012 tavaszán, a kampány zárásaként, összesen száz új, egyedi, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyik hallgatója által tervezett kutyapiszokgyűjtőt helyeztek ki az utcákra. Tavaly, a kerületben élők kéréseit figyelembe véve, még ötven szemetes került ki a közterületekre, az elmúlt hetek során pedig további ötven. „Azáltal, hogy a kukák számát két év alatt megdupláztuk, immáron a kerület minden részén találhatnak a gazdák a takarításhoz szükséges eszközöket” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán.
A szankciók helyett a szemléletformálásra építő, 2012-ben meghirdetett, „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű önkormányzati médiakampány üzenetét a kutyatartók többsége minden bizonnyal a magáénak érezte, hiszen azonnal elkezdték használni a zacskótartóval is ellátott gyűjtőedényeket, sőt, újabbak kihelyezését kérték.
A kampány nem csak a gazdák érdeklődését keltette fel: az ACG Reklámügynökség ötletei alapján megvalósított figyelemfelkeltő akció a reklámszakmában is nagy sikert aratott. Először az Európai Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (EACA) reklámszakmai versenyén, a „Lokális és regionális hatóságok” kategóriában nyert első helyezést, majd a nemzetközi Golden Hammer reklámfesztiválon érdemelt ki ezüstdíjat. Tavaly a marketing- és kommunikációs szakma világviszonylatban is kiemelkedő elismerésével, az Amerikai Marketing Szövetség által alapított arany Effie-díjjal jutalmazták az önkormányzat és az ACG közös munkáját a társadalmi célú reklámok kategóriájában.

d.