Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kulturalis_Orokseg_Napjai_a_Hegyvideken

Kulturális Örökség Napjai a Hegyvidéken

A Kulturális Örökség Napjain a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény szervezésében évek óta rendszeresen megnyitják kapuikat olyan intézmények, épületek, amelyek nem, vagy csak nehezen lennének látogathatók. Az idén a rendezvénysorozat országosan meghirdetett központi témája az első világháború és a holokauszt volt.
A helytörténeti gyűjtemény sétát szervezett, amelynek résztvevői útba ejtették az egykori Maros utcai Zsidó Kórház épületét és kertjét, valamint az Alma utcában található Ortodox Zsidó Szeretetotthont. E helyeken 1945-ben zsidó orvosok, ápolók és betegek estek nyilaskeresztes csapatok áldozatául.
A sétát Cseh Viktor, a fővárosi holokauszt kutatója vezette. Az érdeklődők először a Maros utcai kórház épületét tekintették meg (ma az I. kerület szakorvosi rendelői működnek itt), ahol egy tábla őrzi az 1945. január 12-én meggyilkolt kilencvennégy áldozat emlékét. Az Alma és a Városmajor utca sarkán álló, ma is működő Ortodox Zsidó Szeretetotthonban megemlékeztek azokról az áldozatokról is, akiket a Városmajor utca 64–66. szám alatt egykor működő Bíró Dániel Kórházban öltek meg. Ez utóbbi épület leégett, helyén ma társasház áll, amelynek falán tábla hívja fel a figyelmet a tragikus múltra. Az Alma utcai szeretetotthon kicsi, szobányi méretű zsinagógájában Cseh Viktor a zsidó hit hagyományairól és gyakorlásáról mesélt a látogatóknak.
A XII. kerületben további programok is várták az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napjai alkalmából. Újra be lehetett menni a Városkút és a Béla király kútjának forrásházaiba, valamint családi napot rendeztek a Költő utcai Jókai-kertben.

BA