Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megujult_az_Adonis_es_a_Koszta_Jozsef_utca

Megújult az Adonis és a Koszta József utca

Az idén közel félmilliárd forintot költött a Hegyvidéki Önkormányzat a kerületi utak, járdák és lépcsők fejlesztésére, valamint karbantartására. Nemrégiben fejeződött be az Adonis és a Koszta József utca rekonstrukciója, a munkálatok során az útpálya mellett a járdák is megújultak.

Az önkormányzati beruházásban megvalósuló útépítésekről a lakossági kérések, valamint a szakiroda javaslatai alapján a Hegyvidéki Útfejlesztési Testület dönt. A választott tagokból álló civilszervezet kapott ugyanis felhatalmazást arra, hogy koordinálja a kommunális adóból származó bevételek felhasználását – hívta fel a figyelmet Pokorni Zoltán polgármester, aki a nyári, nagyszabású útfejlesztési program részeként megújuló Adonis és Koszta József utcát tekintette meg Váczi János alpolgármesterrel együtt.
A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat az idén mintegy 500 millió forintot fordított kerületi útépítésekre és karbantartási munkálatokra. A képviselő-testület döntése értelmében a kizárólag útfejlesztésre fordítható kommunális adóból befolyó összeg közel duplájából – a különbözetet a kerület a saját forrásaiból finanszírozta – 10 ezer négyzetméter út, járda és lépcső újult meg.
Ezek közt volt a meglehetősen rossz állapotú Adonis utca is, amelyet teljesen felújítottak az Istenhegyi és a Gyöngyvirág út között. A munkálatok során 184 méter hosszan mintegy 1000 négyzetméternyi útpályát és járdát aszfaltoztak le, a bal oldalon pótolták a hiányzó járdát, és – a könnyebb parkolást segítendő – K-szegéllyel látták el. Újraaszfaltozták a szemközti járdát is, ott épp az autók távoltartása érdekében kiemelt szegélyt építettek.
Jelentős fejlesztés történt a Koszta József utcában, amelyet az előző évben a Hegyalja út és a Liptó utca közötti kétszáz méteres szakaszon újíttatott fel az önkormányzat. A munka ezen a nyáron folytatódott, ezúttal hasonló hosszúságban a Liptó és a Nagysalló utca közötti részre építettek korszerű aszfaltburkolatot. Kicserélték a szegély és a kocsifelhajtók kövezetét, valamint újrarakták a térkővel burkolt járdát. Mivel az úttest szintjéhez képest mélyebben fekvő telkek egy részére rendszeresen befolyt az esővíz, az érintett szakaszokon megváltoztatták a járdák dőlését.
A nyár végén befejezett útépítéseket értékelve Pokorni Zoltán hangsúlyozta: ismét jó helyre kerültek a polgárok kommunálisadó-befizetései. Az útfejlesztések ellenére azonban továbbra is komoly nehézséget okoz az agglomeráció irányából érkező jelentős autóforgalom. Sokan ugyanis a belváros felé tartva a hegyvidéki szűk utcákon át igyekeznek kikerülni a dugókat.
Éppen ezért építtet az önkormányzat sebességcsillapító bordákat és szűkítőket ezekbe az egyébként csendes, célforgalomra szabott kertvárosi övezetekbe. Szintén a kis utcák tehermentesítését szolgálja, hogy a kerület igyekszik elérni a fővárosnál a bevezető gerincútvonalak felújítását.
Váczi János alpolgármester az útrekonstrukciókkal kapcsolatban a karbantartás fontosságát emelte ki. Mint mondta, a napi munkák mellett évente három-, négyezer kátyút és úthibát javítanak ki a szakemberek.

sm.